Az LMP Illés Zoltán felmentését követeli

2013. szeptember 10. 18:34

Az LMP felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy haladéktalanul mentse fel tisztségéből Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárt, aki az ellenzéki párt szerint a reggeli parlamenti felszólalásában „mentális alkalmatlanságát” bizonyította.

2013. szeptember 10. 18:34

Illés Zoltánt a parlament keddi ülésnapján Szél Bernadett LMP-s képviselő kérdezte napirend előtt arról, hogy a kormány miért nem lépett fel a korábban tervezett verespataki bányanyitás ellen. „Attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos, attól hogy ön állít valamit, még nem következik az, hogy ön ért hozzá, hogy úgy vannak a dolgok” – fogalmazott Illés Zoltán, aki butaságnak, „baromságnak” minősítette az elmondottakat és azt tanácsolta az ellenzéki politikusnak, hogy a „miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára”.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a történtekre reagálva az MTI-nek azt mondta, ezt a „primitív hangvételű” stílust egyetlen kormánytag sem engedheti meg magának, ráadásul „Illés Zoltán a miniszterelnöknek is úgy hajbókolt, ami a nemzeti cinizmus rendszerében is sok”.

Kiemelte: Illés Zoltán nemcsak a nőket sértette meg kijelentéseivel, hiszen olyan kifejezéseket is használt, amelyek használatáért az ellenzéki képviselőket biztosan kivezettetik a házőrséggel. A frakcióvezető szerint ebből az esetből is látszik, hogy az Országgyűlés méltóságát nem az ellenzéki transzparensek, hanem az „elszabadult hajóágyúként” viselkedő kormánypárti politikusok veszélyeztetik.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2013. szeptember 13. 20:15
Miert kellene lemondani Illes Zoltannak az LMP szerint? Mert igazat mondott?
Gregorius
2013. szeptember 11. 12:26
Egyszerűen be kellett volna mutatnia tételesen azt, hogy mikor és mit tett a kormány az ügy érdekében. Fogalmam sincs arról, hogy miért esett ki a válaszhoz illő szenvtelenségből. (Nővel egy férfinak nem jó dolog veszekedni a Parlamentben...) Lehet, hogy lekéstem valamiről, de nem tudok arról, hogy az Unió valamilyen határozatban betiltotta volna a technológiát, bár komolyan lobbiztunk ezért. Cak valamilyen pozitív, minket támogató EP véleményra emlékszem.
Trükkök Százai...
2013. szeptember 10. 23:45
Nem Illés elvtárs kommentel @zakar fedőnéven esténként, betépve?...........
Márk
2013. szeptember 10. 23:33
Valaki magyarázza már el nekem, hogy Szél Bernadettnek a felszólalása után tényleg jogos-e ez a reagálási stílus?? Lehet itt ferdíteni ide-oda amoda és szépíteni a dolgot, de egy államtitkárnak igen is illene viselkedni. Ugyanakkor nagyon felnézek Lezsákra és Kocsisra, amit Illés Zoltánnal kapcsolatban mondtak, illetve műveltek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!