A nyelv és hatalom viszonya miatt aggódtak értelmiségiek

Tavaly decemberben a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont az Európa-beszélgetéseknek, ezúttal pedig a Magyar Tudományos Akadémia felolvasóterméig, illetve a FUGA Budapesti Építészeti Központig kellett elmenniük azoknak, akik magyar-német eszmecserét kívántak hallgatni Európa politikai-kulturális tendenciáiról. A tavalyihoz hasonlóan idén is külön blokkot szenteltek az Európai Unió jelenének és jövőjének; valamint szintén Konrád Györgyék vitatták meg, miben is áll A nemzetek Európájának és a régiók Európájának különbsége.

A hatalom nyelve című beszélgetésen Ingo Schulzén és Katja Lange-Mülleren kívül jelen volt Parti Nagy Lajos és Spiró György is, moderátorként pedig Földényi F. László segédkezett.

Már a címből is sejtettük, hogy itt bizony ismét egy értelmiségi, ÉS-kompatibilis jobboldal-kárhoztatásnak lehetünk majd tanúi, és az est meg is felelt a várakozásoknak. Persze, Parti Nagy Lajos a beszélgetés egy pontján megjegyezte, hogy az, amit a „nyelv gyarmatosításaként” írtak le, oldalfüggetlen jelenség, mégis a Fülkefor-történetekhez hasonlóan ezúttal is inkább a Fidesz-(és jobboldal-)nyelv elemzése volt terítéken.

Földényi rögtön 2002 felidézésével indított: mint mesélte, a jelenlegi miniszterelnök akkor kiadta a jelszót, hogy aki az ő pártjára szavaz, az március 15-én kitűzi a kokárdát. „Egy általános nemzeti szimbólum egy párt jelvényévé lett” – jegyezte meg a moderátor, megjegyezvén, hogy itt nyilván nem nyelvi kérdésről, de szintén egy mindenki által természetesnek vett jelenség kisajátításáról volt szó.

„Hirtelen a polgár szó is gyanússá vált” – márpedig Földényi szerint Márai óta egyfajta célként lebegett sokak szeme előtt a polgári lét, a Fidesz húzása után viszont inkább már nem akarták magukat annak nevezni. A moderátor továbbment: lassan már embereknek se nevezhetjük magunkat, hiszen a kormány is rájuk hivatkozik bizonyos döntései megindokolásakor. „Aki nem akar ide tartozni, minek nevezze magát?” – tette fel a kérdést Földényi. Mint mondta, a nyelv gyarmatosításáról van itt szó, és nem is véletlen, hogy a „hatalom” szavunk is a „behatolni” igéből ered: a politika behatol valahová, ahová valószínűleg nem kellene.

*

Földényi bevezetője után Spiró olvasta fel erre az alkalomra írt művét a „karampege” térhódításáról. A humoros célzatú írás célja annak bemutatása volt, hogy egy nemlétező fogalom sulykolásával, kontextusba hozásával is milyen erős érzelmi reakciókat lehet kiváltani az emberekből. Ingo Schulze meg is jegyezte ezután: „mindig egy kicsit távolságtartónak kell lennünk a saját nyelvünkkel szemben is”. A német író érdekes példákat hozott a nyelvi félreértésekre: szerinte például azzal, hogy „a radioaktív hulladék végső tárolásáról” beszélünk, realitássá tesszük ezt a dolgot, miközben ki tudja megmondani, lehetséges lesz-e egyáltalán ez a jövőben. De a nyelvhasználat politikai vetületeire is kitért Schulze: a német választások után is Merkel győzelméről beszéltek, miközben  nem szereztek abszolút többséget a konzervatívok, így a koalíciós tárgyalásoktól függ majd, kik is győztek valójában.

Schulze hozzátette azt is: számára mindig nagy problémát jelentett annak megválaszolása, miként is alakult a német újraegyesítés. Ma már viszont úgy látja, hogy „nem volt sem egyesítés, sem újraegyesítés, csupán a kelet csatlakozott a nyugathoz”. Az NDK-ban felnőtt író megjegyezte: fontos a távolságtartás saját szavainktól, mivel „a nyelven keresztül tud a hatalom irányítani”.

Parti Nagy Lajos egy viccel indított: „A fűtő és a kapitány beszélgetnek. Kapitány: »Mennyi?« Fűtő: »Harminc!« Kapitány: »Mi harminc?« Fűtő: »Mi mennyi?«” Az író szerint ez akár a beszélgetés mottója is lehetne, mivel egy „mérhetetlenül nagy fogalmi bizonytalanságról” van szó. Parti Nagy kijelentette: a „társadalom szövetébe akadálytalanul behatoló új, rettenetes nyelvet a meggyőződéses pártkáderek használják”, miként az ilyen nyelvet használták a meggyőződéses nácik és elvtársak is. „Nem a nyelvhasználat az elrémisztő, hanem ami mögötte van, az attak” – vélekedett Parti Nagy, aki szerint viszont nem szabad az egészet annyira komolyan venni, hogy féljünk is tőle. Szerinte épp ekkor érnének célt a dologgal, és ezért is nem elhagyni kell bizonyos kifejezéseket, hanem „vissza kell tenni őket normális kontextusukba”.

*

Földényi ezután Kertész Imrét idézve mondta: „a legnagyobb veszély, hogy az ember saját belsőjéből rekeszti ki önmagát”. A moderátor hozzátette: itt van az irodalomnak nagy felelőssége, hogy ne hagyja ezt bekövetkezni.

Katja Lange-Müller is azon az állásponton volt, hogy vissza kell vennünk a nyelvünket. Szerinte míg az irodalom gyakran megkérdőjelezi a nyelvet, addig az emberek ezt általában nem teszik meg, „mert más dolguk van”. Az írónő szerint a nácik és a kommunisták is elvették a nyelvünket, és tőlük is ugyanúgy vissza kellett venni azt.

Egy német vendég is egy a politika által kiüresített szóra hívta fel ekkor a figyelmet. Mint mondta, már előző nap is említette példaként, hogy az osztrák választásokon nagy szerepet játszó Szabadságpárt a „felebarát” szóval kampányol, ezalatt az osztrákokat értve. „Ilyen arcátlan kisajátítása egy szónak ritkán fordul elő” – vélte a felszólaló, aki szerint így egy keresztény gyökerű kifejezéssel akarják megtámogatni az idegenellenes politikát.

Schulze ezek után elmondta: a nyelv létrehozhatja a valóságot, de meg is szüntetheti azt. Az író szerint még Willy Brandt is hibázott, amikor a német egyesítés kapcsán kijelentette: „összenő, ami összetartozik”. Schulze szerint az ilyen metafora nem túl jó, mivel nehezen lehet értelmezni az említett összenövést. Az író a nyelv kisajátítása kapcsán meg is jegyezte, hogy az a nacionalizmus sajátja lehet. „A nacionalizmus nyelve a változtathatatlanságra utal, de ezt nem szabad elfogadni” – tette hozzá. Földényi fel is tette a kérdést neki, illetve Lange-Müllernek: miként ment a nyelvi idomulás az egykori NDK-ban, hogyan tudtak ott felnőve írni. Mint kiderült, Schulze sehogy – ellenben sokat olvasott, például a rokonai által nyugatról küldött Katja Lange-Müller-műveket. Schulze hozzátette: később döbbent csak rá arra is, miről írt valójában Lange-Müller. Mint mondta, a megfelelő stílus megtalálása később nehéznek bizonyult számára, és inkább az atonális elbeszélés megteremtésére törekedett.

Erre Schulze Kertész Imrénél talált rá. „Nem lehet dúrra és mollra hagyatkozni, bizonytalannak kell lenni a rendszerekkel szemben” – jelentette ki. Lange-Müller mégis bizonytalanságának adott hangot az atonális elbeszélés kapcsán. Szerinte ez is csak egy képlet, benne pedig felkerekedik az ellenálló szellem, amikor azt hallja, hogy mindenkinek atonális módon kellene írnia. Az írónő szerint javasoljuk például a dolgot egy franciának, neki rögtön az jut majd róla eszébe, hogy melódia nélkül nem lehet jó művet létrehozni. Lange-Müller elmondása szerint inkább „békaperspektívára” vágyik, és nem barátja a „madárperspektívának”. Schulze ugyanakkor úgy vélte, nem rosszhangzásról és nem is követelményről van szó, csupán a rendszerekkel szembeni bizalmatlanságról.

*

Spiró György a politika által konstruált kifejezésekre tért rá. „Ha valaki kitalálja azt a szót, hogy »fajvédelem«, akkor a kifejezés nem fog már csak úgy eltűnni” – jelentette ki az író. Szerinte homályba vonulhat a kifejezés, hogy később újra jelentéssel teljen meg, például a „magyarságvédelem” alakjában. Spiró szerint ugyanez a helyzet az „osztályharc” fogalmával. Földényi László pedig a „kozmopolita” kifejezést említette: elmondása szerint ez 1920-ban még azt jelentette, hogy valakinek az egész világ a hazája, mára viszont már sértésként használják a szót.

„Lajos, te le- és fel is rontod a szavakat. Hogyan működik ez?” – tette fel a kérdést a moderátor Parti Nagynak, aki viszont nem tudott erre konkrét választ adni. Mint mondta, számára nincs más lehetőség, mint „kinevettetni ezeket a hivatalos nyelveket”. Parti Nagy szerint a politikán túl ide tartozik a reklám, a konzumvilág hatalma is. Szerinte ezek a politikai machinációk is csupán azt a célt szolgálják, hogy az emberek vegyék meg a felkínált terméket. „Néha nem tudom megkülönböztetni, hogy végtelenül cinikusak vagy végtelenül gazemberek” – vélekedett Parti Nagy, aki szerint viszont a kettő gyakran ugyanaz.

A beszélgetés végéhez közeledve a nézőknek is lehetőségük volt kérdezniük, kifejteniük álláspontjukat. A korábban is felszólaló német vendég szívesen hallott volna még példákat arra, Magyarországon mely fogalmakat sajátította ki a hatalom. „Eszembe jut két szó: szabadságharc és idegenszívű” – felelte erre Földényi. Parti Nagy is úgy látta, hogy ma az „erősen nacionalista, jobboldali eszköztárnak a szoftabb újrahasznosítása folyik”. Példaként említette a nemzeti dohányboltokat, amelyek szerinte tényleg már a vicc kategóriájába tartoznak. „Nép és nemzet fogalmai is újra vannak teremtve” – tette hozzá, majd kifejtette: szerinte ez a nyelv sokat átvett a kádárizmus nyelvéből is. Spiró pedig a „közösség” kifejezést említette, mely által szerinte „az egyénnek a jogai vannak semmibe véve”. Spiró elmondta: neki nem az egyes emberek nyelvhasználatával van baja, hanem a hataloméval, a politika pedig minden oldalról ki is sajátítja a nyelvet.