Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a műsorban arról számolt be, hogy a tervek szerint október végén nyílik meg a látogatók előtt a H95 – Bűvösvölgy nevű médiaértés-központ, amely elsősorban iskolás csoportoknak nyújt betekintést a média világába interaktív programok keretében, de egyénileg is látogatható lesz a budapesti, Hűvösvölgyi úti központ.
Az 1970-es évektől a napjainkig született magyar és külföldi slágerek hangzanak el a Szimfonik Liv3 című koncerten a közmédia napján, ma 19 órától a budapesti Millenáris parkban. A produkcióban mintegy harminc énekes vesz részt. Az idei a harmadik Szimfonik Live koncert, ezúttal a kiválasztott énekeseket olyan zenék előadására kérték fel, amelyek közel állnak a Petőfi Rádió szellemiségéhez. Az MR Szimfonikusokat idén is Balogh Sándor vezényli, a produkció zenei rendezője Milkovics Mátyás.
Fellép Fábián Juli, Kovács Kati, Judie Jay, Zorán, Lovasi András, Kristóf Norbert, Dorogi Péter, Radics Gigi és a Nobody Moves, Mező Misi, Szekeres András, Likó Marcell, KRSA, Soerii & Poolek és Papp Szabolcs, Korbucz Sonya, Alba Hyseni, Szirtes Edina Mókus, Baricz Gergő, Vitáris Iván, Sena, MC Columbo, Walkó Csaba, Németh Juci, Beck Zoltán, Mórocz Tamás, Fehér Balázs, Manoya, Kardos-Horváth János és Szűcs Krisztián.