Az államtitkár kedden azt is mondta, hogy az eddig elvégzett vizsgálatok nem találtak összefüggést a halálesetek között. Az esetleges fertőzések igazolása vagy kizárása még folyamatban van. Hozzátette: a kórházban múlt pénteken életbe lépett járványügyi intézkedések, azaz a betegek elkülönítése, a fertőtlenítés továbbra is érvényben vannak. Szócska Miklós hangsúlyozta: egészen biztos, hogy a régiót, a térséget érintő megelőző intézkedéseket is magába foglaló következménye is lesz mindannak, amit a vizsgálat feltár.
A miskolci megyei kórházban történt koraszülött-halálesetek ügyében szélesebb körű szakmai felügyeleti vizsgálat is lesz, amely kiterjed a terhesgondozásra, az osztályok közötti együttműködésre, a szülészeti munkára, a koraszülöttintenzív-osztályon zajló munkára, a kórház eljárásrendjére és higiénés munkájára is – közölte. Az államtitkár elmondta, hogy a kórház igazgatójának felmentése a transzparenciát, a pártatlan vizsgálat lefolytatását szolgálja.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerdán az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az ország koraszülött intenzív centrumaiban folyamatos és biztonságos a betegellátás. Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésre visszavezethető járványt, illetve a gyanúját ezen a héten egyik hazai koraszülött intenzív centrum sem jelentett. A koraszülött intenzív centrumokban a járványügyi helyzetben jelenleg nincs változás – tette hozzá az ÁNTSZ.