A kényszerítő feltételek között említette, hogy az MFB megvásárolhatja azon takarékszövetkezetek takarékbanki részvényeit, amelyek a Takarékbank alapszabályának elfogadásáról nemmel szavaznak, tartózkodnak vagy távol maradnak a szavazástól, illetve azokét, amelyeknek a működési engedélyét visszavonták. Ugyanez érvényes az OTSZ törzsrészvényeire. A korábbi alapszabály szerint nem kerülhetett a Takarékbank közgyűlésének napirendjére olyan fontos javaslat - például stratégia, üzletpolitika, személyi kérdések –, amelyet az elsőbbségi részvényeket birtokló, az ernyőbankot alapító takarékszövetkezetek előzetesen nem hagytak jóvá.
Arról, hogy milyen mértékben élvezi a tagok támogatását az OTSZ közgyűlési határozata, kifejtette: a 103 tagszervezetből 95 tag volt jelen a tulajdonosi fórumon, s 95,66 százalék támogatta a határozatot. A Takarékbank közgyűlése augusztus 27-én fogadta el a társaság új alapszabályát, s döntött a Magyar Posta mintegy 655 millió forintos tőkeemeléséről, amelynek révén a magyar állam ideiglenesen többségi tulajdont szerez a társaságban. A közgyűlés megválasztotta a takarékszövetkezeti integráció központi bankjának vezető tisztségviselőit is.
A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) szerint az elfogadott alapszabály új fejezetet nyit az integráció központi bankja és a szövetkezeti hitelintézetek együttműködésében: egyrészt lehetővé teszi, hogy a Takarékbank ténylegesen betöltse a törvényben kijelölt központi banki funkcióit, másrészt elősegíti, hogy a szövetkezeti hitelintézetek tőkeerős, versenyképes és stabil piaci szereplőkké váljanak, valamint korszerű és egységes banki szolgáltatásokat nyújtsanak minden ügyfelüknek.