Hoffmann szerint új időszámítás kezdődik a köznevelésben

2013. augusztus 29. 16:08

Új időszámítás kezdődik a köznevelés rendszerében, a három éve elkezdett újítások erre a tanévre valósulnak meg – mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Szekszárdon.

2013. augusztus 29. 16:08

Az államtitkár a Tolna megyei tanévnyitó konferenciát megelőző sajtótájékoztatón közölte: a köznevelési törvény kedden elfogadott módosítása pontot tett a több mint fél éve húzódó vitára. A módosítás „egyértelművé tette, hogy a pedagógus-életpályamodell, és a pedagógus-béremelés is elindul” – fogalmazott.

A tanévkezdéssel kapcsolatban megjegyezte: nem osztja azt a véleményt, hogy a tanév előkészítetlen. „Egyetlen szó sem igaz abból, hogy a tankönyvellátásban káosz lenne, a tankönyvek kiszállítása 98-99 százalékban megtörtént” – mondta. Hozzátette, ha természeti csapás nem jön közbe, teljesíteni tudják azt, hogy az első tanítási napon minden gyerek asztalán ott lesz a névre szóló tankönyvcsomag. Úgy véli, a problémákat az iskolák hibás vagy határidőn túli adatszolgáltatása okozta.

Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva elmondta: nem szabálytalan, hogy egyes iskolák már korábban kiosztották a tankönyveket, bár ünnepélyes aktusnak szánták azt, hogy a hétfőn „gongszóra” minden tanuló megkapja a könyveit. Az államtitkár beszámolt, arról, hogy országszerte 160 intézmény esetében volt sikertelen az igazgatói pályázat. Ezeket az iskolákat megbízott vezető irányítja majd.

A köznevelési törvény módosítása kapcsán az MTI kérdésére kifejtette: a köznevelési szerződés ötéves időtartamát azért módosították egytől öt évig terjedő időtartamra, mert a nem állami fenntartású iskolákkal tavaly megkötött szerződések kimerítették a támogatásukra szóló pénzügyi keretet, ugyanakkor sokuk részéről van igény valamilyen támogatásra. Azzal, hogy a törvény lehetővé teszi az egyéves megállapodást, mód nyílt arra, hogy akár egy évre segítsék az intézményeket. A korábban megkötött szerződések 2017-ig hatályosak – tette hozzá.

Közlése szerint elsősorban magániskolákról van szó, olyan intézményekről, amelyek hátrányos helyzetű gyerekeket nevelnek, és speciális pedagógiai munkát végeznek. Az államtitkár azt mondta, az egyházi fenntartású iskolákat a mostani módosítás nem érinti.

A 2011-es köznevelési törvény szerint a köznevelési szerződés, amelyet a fenntartó és az oktatásért felelős miniszter köt, a nevelési, oktatási feladatok mellett többek közt tartalmazza a felvehető tanulók számát, a feladatellátáshoz igénybe vehető forrásokat, valamint azokat a szolgáltatásokat, amelyekért térítési díjat kell fizetni.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trabantkombi
2013. augusztus 29. 20:54
hoffmann múmia elvtársnő a legvallásosabb kommunista! hazug ingyenélő idióta picsa! 2014!!!!
nyugalmazott tanár
2013. augusztus 29. 19:01
Alapos, jól előkészített munkát végzett az államtitkár. Ilyen nyugodt és kiszámítható tanévkezdés régen volt Magyarországon. Annak ellenére, hogy hatalmas mocskot hagytak maguk után a tehetségtelen liberális fajankók. A jelentős béremeléseket is jóleső érzéssel fogadják a pedagógusok. Csak néhány ballib kliens, ejtőernyős óbégat, aki elveszíti a meg nem érdemelt kiváltságait. Végre!
Trükkök Százai...
2013. augusztus 29. 18:04
Hogy nem volt előkészítetlen, az azért erős túlzás, de hát mindig más a hibás, már megszoktuk. A szülőknek minden esetre több idejük lesz a piramist építeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!