Egyezményes jellel aktiválta a játékvezető a protokollt: rasszista támadást harsog a Real Madrid sztárja

Antonio Rüdiger esete után Xabi Alonso, a Real Madrid új vezetőedzője „zéró toleranciát” hirdetett.

Kimondta a rasszista indítékot a romagyilkosságok ügyében az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában kedden délután a Budapest Környéki Törvényszék.
A tanácsvezető bíró hangsúlyozta: erkölcsileg elvetendő, egyetlen országban sem megengedhető, hogy valakik, egy etnikum megrendszabályozása, megzabolázása, megfélemlítése céljából szövetkezzenek bűncselekmények elkövetésére.
A rasszista indíték nem csak a tanúk vallomásaiból nyilvánvaló, de még maguk a vádlottak sem tagadták – tette hozzá. Mindezek miatt az emberölések egyik minősítése az aljas indok, emellett a bíróság még több emberen, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, részben 14. életévét be nem töltött személyek sérelmére elkövetettnek is minősítette az élet elleni cselekményeket.