Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját és Szilvásy György volt titokminisztert is meghallgathatja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága – mondta a testület elnöke hétfőn az albizottság zárt ülése után tartott sajtótájékoztatón. Mile Lajos az LMP-hez tartozó, független képviselő elmondta, a meghallgatáson nem kötelező megjelenniük.
Közölte: az ülésen döntöttek arról, hogy milyen ütemezésben hallgatják meg az embereket. E szerint az első meghallgatást augusztus 27-én tartják, egyszerre három embert hallgatnak meg. Mile Lajos neveket nem kívánt mondani, csak annyit, hogy első körben a szolgálat munkatársait hallgatják meg, és alulról felfelé haladó logika szerint később politikai szereplőket is meghallgathatnak. Kérdésre válaszolva azt mondta, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök meghallgatása nem merült fel a bizottságban. Mile Lajos hozzátette: az eredeti tervekkel ellentétben vélhetően nem fogják szeptember végéig befejezni a munkát. Kitért arra, igyekeznek a lehető legszélesebben tájékoztatni a nyilvánosságot a jegyzőkönyv azon részéről, ami nyilvánosságra hozható.