Kormos: Az MSZP-nek megvan a gyógymódja az egészségügy életképessé tételére

2013. július 23. 07:43

A párt azt ígéri, kormányra kerülése esetén emelné az egészségügyi dolgozók alapbérét és ügyeleti díjait, életpályamodellel és a kényszernyugdíjazás eltörlésével mérsékelné a kivándorlás mértékét.

2013. július 23. 07:43

Az MSZP szerint a jelenlegi kormány csak leépít, rombol és elbocsát az egészségügyben, eddig több mint 300 milliárdot vont ki az ágazatból. Az ellenzéki párt azt ígéri, kormányra kerülése esetén emelné az egészségügyi dolgozók alapbérét és ügyeleti díjait, életpályamodellel és a kényszernyugdíjazás eltörlésével mérsékelné a kivándorlás mértékét.

Kormos Kata, az MSZP szóvivője közleményében azt írta: „minden sikerpropaganda ellenére Magyarország pontosan látja, miként tette tönkre a Fidesz-kormány az egészségügyet”. Hozzátette, a várólisták hosszúak, a rendelőkben a diagnosztikai vizsgálatoknál „kígyózó sorok vannak”, az egészségügyi dolgozók folyamatosan hagyják el az országot, „a megszorítások miatt csődközelbe került kórházak” nem tudják kifizetni a beszállítóikat.

A szóvivő kiemelte: az MSZP-nek „megvan a gyógymódja” az egészségügy életképessé tételére. 2014 után igazságosabb és biztonságosabb egészségügyi ellátórendszert építenek – közölte Kormos Kata.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bulafon
2013. július 23. 12:31
Aztán előtte mi az édesanyátok kormos nagy pitsáját csináltatok 8 + 4 éven keresztül ? ! Mackósröfi széfjein kívűl ? Apropó ! Hol van az a dagadt anyaszomorító ? Nagy a csend körülötte....
cutcopy
2013. július 23. 12:09
"A párt azt ígéri" Na meg még toronyórát aranylánccal..
puszika
2013. július 23. 11:54
Vegyük sorba: -az eü dolgozók kivándorlása már 2008-ban elkezdődött, nagymértékben, -az itthon maradók bére ha lassan is, de folyamatosan emelkedik, -ma a kórházak könnyebben fizetik ki adósságaikat,mint 2002-2010 között, -a várólisták lényegesen rövidebbek minnt a szocik kormányzása alatt, -lesz életpályamodell is az ország teljesítőképessége arányában, -az mszp mindenre tud gyógymódot,de attól az isten mentsen meg bennünket, -végezetül: Kormos Kata, volt,van, lesz eü.dolgozó vagy csak szívatja az egész országot.Azt hiszem az utóbbi!!
kuwiq
2013. július 23. 11:33
Nicsak, mit találtam: " Medgyessy többek közt kiemelte: hatalomra jutása esetén az MSZP 50 százalékkal növeli az egészségügyi dolgozók bérét, a nyugdíjakat 19 ezer forinttal emelik, 38 órára csökkentett munkaidőt tartalmaz a "Nemzeti Közép Kormányának" programja." A régi szép idők...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!