Bajnai: A devizahitelesek érdekében használják fel a bankadót!

2013. július 26. 13:37

Az Együtt-PM szövetség azt javasolja, hogy a banki különadóból írják le az árfolyamgátban részt vevők gyűjtőszámlán halmozódó tartozásának egy részét.

2013. július 26. 13:37

Bajnai Gordon, a szövetség vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az árfolyamgát volt az egyetlen kormányzati intézkedés, amely átmeneti segítséget jelentett a devizahiteleseknek. Szerinte azonban az árfolyamgát is „ketyegő bomba”, amelyet hatástalanítani kell. Ezért – folytatta – azt javasolják, hogy a bankokat terhelő különadó jelentős részéből segítsék az árfolyamgátat igénybe vevő devizahiteleseket, csökkentsék a gyűjtőszámlájukon halmozódó tartozásukat.

Az Együtt-PM szövetség emellett a Nemzeti Eszközkezelő feltőkésítését szorgalmazza hosszú távú, alacsony kamatozású kötvények kibocsátásával, valamint azt, hogy a Bajnai-kormány időszakához hasonlóan a munkanélküli adósoknak két évig csak havi tízezer forintot kelljen törleszteniük. A volt kormányfő hangsúlyozta: ezek azonnal megvalósítható javaslatok, a devizahitel-probléma megoldásához viszont a Magyarország iránti bizalom helyreállítása, gyökeres gazdaságpolitikai fordulat és a forintárfolyam ebből következő erősödése szükséges. Ehhez pedig véleménye szerint kormányváltás kell. Hozzátette: kormányzása alatt a forint euróhoz viszonyított árfolyama 317-ről 264-re csökkent.

Kitért arra is, hogy a 2010-es kormányváltás óta megtízszereződött a bajban lévő - nem fizető vagy legalább 90 napos késedelemben lévő – devizahitelesek száma. Ezt a munkanélküliség növekedésével és a forint gyengülésével magyarázta, hozzátéve, a devizaadósok minden svájci frank vagy euró után harminc forint „Matolcsy-pótdíjat” fizetnek, ugyanis az árfolyam tíz százalékkal gyengébb a kormányváltáskorinál. A devizahiteleseket mentő kormányzati tervekről azt mondta: sok konkrétum még nem ismert, de úgy tűnik, a kormány elbizonytalanodott, „nagy dérrel-dúrral nekirontott a bankoknak, majd megijedt tetteik várható következményeitől, és gondolkodási időt kért”. Hozzátette: kiszivárgott hírek szerint a kormány olyan akciókat tervezett, amelyek romba dönthették volna a magyar bankrendszert.

A volt kormányfő kérdésre válaszolva ostobaságnak nevezte a luxusáfa bevezetésének tervét, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt reggeli rádióinterjújában. Bajnai Gordon szerint a gazdagabbak így külföldön vásárolnák meg a luxuscikkeket, és ez tovább csökkentené a fogyasztást. Szintén ostobaságnak minősítette a reklámadó esetleges bevezetését, amellyel szerinte a kormány meg akarja fegyelmezni a független hírműsorokat sugárzó kereskedelmi televíziókat, illetve – a jelenlegi veszteség növelésével – lehetővé akarja tenni, hogy a „Simicska-birodalom” megvásárolja az egyiket.

Az Együtt-PM vezetője arról is beszélt, az elmúlt egy hétben ismét bebizonyosodott, hogy az Orbán-kormány „rabol és rombol”. Nőtt az államadósság, a hiány csak a magánnyugdíjvagyon felhasználásával tartható három százalék alatt, tovább csökkent az ipari termelés – sorolta. Bajnai Gordon szerint bár a kormányzat radikális multiellenes retorikát folytat, mégis a trafik- és a termőföldügy, valamint a takarékszövetkezetek „államosítása” is azt mutatja, hogy a kis- és közepes vállalkozások nyugtalankodhatnak, mivel vagyonuk kell „a zsoldosok kifizetésére”.

Összesen 240 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2013. július 27. 19:15
Bajnai: A devizahitelesek érdekében támogassuk a bankokat-:)
ciseaux
2013. július 27. 15:10
Bajnai: A devizahitelesek érdekében használják fel a bankadót! Na tessék, még egy szalagcím, aminek semmi értelme! "A devizahitelesek érdekében használják fel a Bajnait! Na így helyesebb lenne, nem? Habár, ismerve Bajnai kufár természetét, ő valószínűleg valójában ezt szeretné: "A bankok érdekében használják föl a devizahiteles-adót!
Berecskereki
2013. július 27. 09:51
Idézet egy 1996 évről készült tanulmányból. „Az adórendszer 1996. évi változtatásai a korábbi „jövedelemátszivattyúzási” folyamat szerves folytatását jelentették. Már az előterjesztés is egyértelműen rögzítette, hogy az egyetlen járható út ismét csak a lakosság pénzügyi terheinek növelése, fogyasztásának korlátozása. Összességében a személyi jövedelemadóból következő terhelés szintje emelkedett, megtörtént a fogyasztási adó valorizálása, s az önkormányzatok által kivetett adók is fokozták a lakossági terheket. Ma úgy látszik, hogy az 1997-re esedékes változások sem a középrétegek terheit kívánják mérsékelni. Összefoglalóan elmondható, hogy az adóreform meghirdetett főcélkitűzései közül a legtöbb nem vált valóra. Azt már az első év vizsgálata is kimutatta, hogy a változtatásokkal a költségvetés nyert, a lakosság és a vállalatok veszítettek, és a veszteség a továbbiakban a lakosságnál jelentkezett. A vállalati (vállalkozási) szféra a privatizációval egyenes arányban vonult ki az államháztartás, a költségvetés finanszírozásából.” Forrás: http://www.ksh.hu/statszemle_archive/1997/1997_01/1997_01_045.pdf Bajnai Gordon is ennek a metodikának az illusztris képviselője, melyet 2009 évi kormányzása is bizonyít.
hátakkor
2013. július 27. 09:44
"Bajnai Gordon, a szövetség vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az árfolyamgát volt az egyetlen kormányzati intézkedés, amely átmeneti segítséget jelentett a devizahiteleseknek." A végtörlesztés meg végleges megoldást jelentett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!