Alakul a takarékszövetkezetek Integrációs Szervezete

2013. július 26. 17:34

Létrejött és megtartotta első ülését pénteken a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (ISZ) igazgatóságának elnöke mellett működő tanácsadó testület.

2013. július 26. 17:34

Az Integrációs Szervezet nevében a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel közölte, hogy az ISZ igazgatóságának elnöke azért hozta létre a tanácsadó testületet, hogy segítse az ISZ és az új integráció tevékenységével, szervezeti és működési modelljével kapcsolatos javaslatok megfogalmazását, a törvényben elhatározott változások megvalósítását a szövetkezeti hitelintézeti rendszerben felhalmozott tudás legjobb kihasználása és a hatékony integrációs rendszer részletfeladatainak kidolgozása érdekében.

A tanácsadó testületi munkában Lontai Dániel, az ISZ igazgatóságának elnöke felkérésére takarékszövetkezeti, hitelszövetkezeti és egyéb hitelintézeti ismeretekkel rendelkező szakemberek vesznek részt.

Az alakuló ülésen a testületbe bekerült Bodnár Ottó, az OTIVA ügyvezető igazgatója, Tóth László, a Zalavölgye Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatója, Juhász Ferenc, a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, Moczó István, a FONTANA Credit Takarékszövetkezet stratégiai ügyvezető igazgatója, Osztrogonácz Gábor, a Szigetvári Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója, Sebestyén István, a FÓKUSZ Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója, Szabó Levente, a Takarékbank Zrt. vezérigazgató-helyettese, Vida József, a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, valamint Vojnits Tamás, a hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2013. július 26. 19:42
Körvonalazódik a devizahitel-kiváltás mikéntje... kellenek a takarékok, kellenek a forintok :) Hajrá, Fidesz! Hajrá, Magyarország! Köszönjük az eddigi gondoskodást is!
Greffiti
2013. július 26. 18:37
Hajrá! Sok szerencsét! Letörni a rabló külföldi bankok monopóliumát!!!
hümmögő
2013. július 26. 18:07
Nemzeti Takarékszövetkezet! Minek cifrázzátok szarházi mutyisok! Nemzeti kell a birkának és ne változtassatok! Nemzeti balfaszok! Hm!
Secnir
2013. július 26. 18:02
jó, oké, és miről volt szó? az lemaradt a hírből...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!