Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke pénteken bejelentette, hogy minden hazai és ha kell, európai fórumon jogorvoslatot fognak kezdeményezni a takarékszövetkezeti törvény ellen. Kijelentette: valódi, érdemi egyeztetés a törvényjavaslatról nem folyt a kormánnyal, az érintettek nem tudták, mi kerül a kormány, illetve a parlament elé. Az OTSZ tagszövetkezeteinél a betétek biztonságban vannak, a törvényt, ha az életbe lép, „betű szerint végrehajtják majd” – mondta Demján Sándor, hozzátéve: „minden szövetkezeti tag és betétes pénze biztonságban van”.
A törvényjavaslat elfogadása előtt a miniszterelnöknek írt, a sajtóhoz kiszivárgott levele szerint az OTSZ elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Takarékbankban meglévő tulajdoni arányokat egyoldalú beavatkozással megváltoztatják, a takarékszövetkezetek többségi pozícióját megszüntetik, ahogy azt is, hogy a szövetkezetek a jövőbeni kisebbségi tulajdonukkal sem élhetnek szabadon, mivel a közgyűlésen csak igennel szavazhatnak, hiszen ellenkező esetben kötelesek eladni részesedésüket az MFB-nek.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levélben válaszolt Demján Sándor korábbi levelére. A kormányfő kiemelte, hogy a takarékszövetkezeti integrációról szóló jogszabályt intenzív munka, többhónapos egyeztetés előzte meg, és a döntés összhangban van „azzal az érintett szereplőkkel történő egyeztetés során született közös felismeréssel, hogy a takarékszövetkezeti rendszer jelentős átalakításra és nagyobb állami szerepvállalásra szorul”.
Felidézte a levélben Orbán Viktor az elmúlt időszakban a magyar takarékszövetkezeti rendszerben tapasztalt zavarokat, amelyek „bebizonyították, hogy a rendszer nem tudja hatékonyan megvédeni sem a takarékszövetkezeti tagok sem a betétesek pénzét”. Az új jogszabály által létrehozott rendszer lényegi elemeit sorolva a kormányfő egyebek mellett ismertette: megerősítik a szövetkezés és az egy tag-egy szavazat elvét, a tagok továbbra is maguk választhatják vezetőiket, így a törvénnyel megakadályozzák, hogy a takarékszövetkezeti tagok kiszoruljanak a szövetkezet irányításából.