Orbán Viktor szólt arról is: elrendelte, hogy a védekezési feladatok irányítását a vezényelt katasztrófavédelmi tisztek vegyék át a veszélyeztetett településeken az eddig egyébként kiválóan teljesítő polgármesterektől, de őket is vonják be a munkálatokba. A miniszterelnök a jó hírek közé sorolta, hogy eddig nem történt személyi sérülés, a munkálatok fegyelmezetten zajlanak, ütemesen halad a gátak megerősítése, a kitelepítési terveket folyamatosan aktualizálják, és sem Ausztriában, sem Németországban nem esik az eső, csapadék a hétvégéig sem várható, így az árhullám levonulását újabb eső nem befolyásolja. Az egyetlen negatív jelenségnek a rémhírterjesztést nevezte, majd azt kérte, hogy az emberek ne üljenek fel semmilyen rémhírnek, az állam pontos tájékoztatást ad mindenről. Végül elmondta, hogy büntetés-végrehajtási intézetekből is rendeltek ki embereket a gátakra.
A tájékoztatón Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató is felhívta a figyelmet arra, hogy Nagybajcsnál a Duna szintje meghaladta az eddigi legnagyobb vízmagasságot, és még nem tetőzik a folyó.
Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 4179 katona kilenc árvízi helyszínen dolgozik, további 5454-en pedig tartalékban vannak. Eddig 426 technikai eszközt vontak be a védekezésbe, köztük deszantos rohamcsónakokat, helikoptereket, felderítő, pilóta nélküli repülőgépeket és más munkagépeket.