Novák Előd ismét fizethet

2013. június 17. 19:25

Egy hónapon belül harmadszor szabott ki pénzbírságot a parlament Novák Elődre. A jobbikos képviselőt ezúttal havi bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, 131 ezer forintra büntették azért, mert cionistának nevezte az ATV-s Bánó Andrást.

2013. június 17. 19:25

Novák Előd a parlamenti honlapon elérhető jegyzőkönyv szerint Bánó Andrást cionista ATV-s műsorvezetőnek nevezte, amikor az Operaház által az előző kormányzati ciklusban kötött tanácsadói szerződéseket bírálta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter meghallgatásán. A bizottság elnöke, a fideszes L. Simon László ezután arra figyelmeztette, hogy az etikai elvárásokat betartva szólaljon fel a bizottságban.

A jobbikos képviselő úgy reagált: igyekszik a Fidesz-kormányzat útmutatásai szerint eljárni, „hiszen az előző Orbán-kormány alatt született egy olyan állásfoglalás, miszerint Kövér László hazaárulózása, amit a szocionisták nem jó szívvel vettek, belefér a parlamenti keretekbe”. A bizottsági elnök ekkor arra kérte, a szocionista jelzőt is tartsa meg magának. L. Simon László utóbb arra hivatkozva kezdeményezte a lehető legnagyobb pénzbírság kiszabását Novák Előddel szemben, hogy a politikus olyan kirívóan sértő kifejezést használt, amelyért korábban már megbüntették.

E javaslatot hétfőn 254 képviselő támogatta - kormánypártiak, MSZP-sek és hét független -, 45 ellenezte. Nemmel szavazott a Jobbik-frakció tagjain kívül a független Lenhardt Balázs, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló Scheiring Gábor, Szabó Rebeka és Szilágyi Péter, továbbá a fideszes Ángyán József. A független Endrésik Zsolt és Ivády Gábor, valamint a szocialista Szanyi Tibor tartózkodott. Az Országgyűlés május 27-én ötvenezer forint pénzbírságot szabott ki Novák Elődre a szocionista szó használatáért, majd egy héttel később hetvenezer forintra büntették, amiért cionista bizniszszektának nevezte a Hit Gyülekezetét. A jobbikos képviselőre így egy hónapon belül több mint 250 ezer forint bírságot róttak ki.

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Atisz
2013. június 18. 07:01
Miért, nem az? :)
hátakkor
2013. június 18. 05:24
Bánó András nem cionista , d ez az ő dolga. A szabad beszéd és gondolat visz előre. Bánó volt olyan kedves és felfuttatta Balónét és a Jobbikot is amikor az imádott SzDSz kimúlása már tény volt.
tevevanegypupu
2013. június 18. 00:06
Most akkor Herzl Tivadar nevet milyen kontextusban szabad ezutan emliteni? Ha azt mondom cionista, sot a cionizmus attya, akkor mi lesz? Harom honapig nem ehetek csokifagyit mert cionistaztam azt aki cionista?? Lacikam draga azert ne hulyuljon mar meg a tisztelt haz..
hümmögő
2013. június 17. 22:27
Fizessen a náci! Ki bánja! Bánja-luka! Hm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!