GMO-hisztéria: a „génpiszkáló” lobbi védelmében

2013. június 05. 20:54

Mintha a pestis jött volna be újra az országba. Vagy ismét szovjet csapatok gyakorlatoztak volna egy ideig a határ innenső oldalán.

2013. június 05. 20:54
Neocohn

Az illegálisan beszivárgott GMO által előállt rendkívüli helyzet azonnali tettek után kiáltott: a szakminiszter sürgős, átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el, hiszen ezt és nem mást követelt a magyar faj- és géntisztaság, amit egyelőre a növényekre alkalmazunk, de később nyilván meglátjuk. Jó, szegény nem is nagyon tehetett mást, az a fránya génmódosított kukorica ugyanis kifejezetten alkotmányellenesen jutott be az országba, miután alaptörvényünket két éve az EU-nál is szigorúbbra változtattuk, az ááá, egyáltalán nem lobbiként működő környezetvédők és ellenérdekelt agrártermelők nyomására belerakva azt is, hogy Magyarország elzárkózik a génkezelt növények termesztésétől.

Az ökolobbi hatására a mainstream sajtó is már »génszennyezett«, »génfertőzött«, »génmanipulált« vetőmagról, növényekről beszél (dacára annak, hogy »a géntechnológiai módosítás vagy génsebészet fedi le a GMO fogalmát a legjobban«), ráadásul - legalábbis a felvilágosultabbja – bármilyen más fajtanemesítést, ill. bármilyen egyéb tudományos beavatkozást a tudományos/tech rovatban üdvözölni szokott. Az alapprobléma azonban az a filozófia, amelyet balszéltől szélsőjobbig mindenki oszt: a természetbe történő bármilyen beavatkozás káros, kerülendő, a természet úgy szép, ahogy van, vagyis volt, mielőtt az ember, ez a szó szoros értelmében vett szemétláda le nem igázta, ki nem zsákmányolta.

 

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. június 06. 09:51
"Mintha a pestis jött volna be újra az országba. Vagy ismét szovjet csapatok gyakorlatoztak volna egy ideig a határ innenső oldalán." ...vagy ha azonosító jel nélküli idegennyelven beszélő egyenruhás droidok lövöldöznék ki az emberek szemét...!
dusomoja
2013. június 06. 08:48
Egyék a kapitalizmus blog szerzői a génmanipulált növényeket - külföldön. Egészségükre.
OmegaMale
2013. június 06. 08:32
"GMO-hisztéria: a „génpiszkáló” lobbi védelmében" Nem olvashattunk egyetlen egy szakmai érvet sem a GMO mellett (az GMO előnyei hamis érvek, mert azok nem a ismert kockázatok ellen érvelnek), csak az ellenzőket kritizálják. Megszólaltatnak olyanokat, akik a GMO mellett vannak, pl. biológust, de ha figyelembe vesszük, hogy a GMO fejlesztésben rendszerint biológusok vesznek részt, ez a fajta szakmai kompetencia nem releváns a pro-kontra érvelésben. Ha így nézzük, 10, cigigyártók által foglalkoztatott orvosból 10 semmi kivetnivalót nem fog látni a cigizésben... XD
RAMBO
2013. június 06. 08:23
"a természetbe történő bármilyen beavatkozás káros, kerülendő, a természet úgy szép, ahogy van, vagyis volt, mielőtt az ember, ez a szó szoros értelmében vett szemétláda le nem igázta, ki nem zsákmányolta." Az Ausztráliába betelepített nyulak? Majd a dingó? A dodó kipusztításálért felelős hajópatkányok? A kínai folyók teljes elszennyezése, eliszaposítása? Soroljam, vagy ennyi elég?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!