A török államfővel tárgyalt Kövér László

2013. május 11. 09:26

A történelmi múlton is alapuló, és az utóbbi években dinamikusan fejlődő török-magyar kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozta Abdullah Gül török államfő pénteken, amikor isztambuli rezidenciáján fogadta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét – tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke péntek este az MTI-t.

2013. május 11. 09:26

A közlemény szerint a török köztársasági elnök az eszmecserén fontos szerepet tulajdonított a két ország NATO-n belüli együttműködésének, valamint hazája EU-csatlakozási folyamatának. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az utóbbit végső soron politikai megfontolások befolyásolják. Kérte Magyarország támogatását az uniós csatlakozáshoz, továbbá a török állampolgárok szabad utazását korlátozó vízumkötelezettség eltörléséhez.

Kövér László a tájékoztatás szerint támogatásáról biztosította a török kérést. Egyúttal megjegyezte, hogy Törökország vízumot kér a beutazó magyar állampolgároktól, miközben más, az EU-n belüli török vízummentességet ellenző államok polgárainak vízum nélkül engedélyezi a beutazást a területére. Az Országgyűlés elnöke emlékeztetett, hogy Magyarország – a két kormányfő budapesti találkozója óta – egyoldalúan több könnyítést vezetett be török állampolgárok számára. Megállapodtak, hogy tovább kell tárgyalni a fennálló akadályok elhárításáról.

Kövér László az isztambuli találkozón tolmácsolta vendéglátójának Áder János köztársasági elnök magyarországi látogatásra szóló meghívását, amelyet Abdullah Gül elfogadott. Az Országgyűlés elnöke pénteken Isztambulban ellátogatott a feriköyi temetőbe, ahol megkoszorúzta Széchenyi Ödönnek – Széchenyi István török földön letelepedett fiának, a török tűzoltóság megszervezőjének – a sírját. A helyi Hadtörténeti Múzeumban Kövér László megemlékezett Kmety György honvédtábornokról, aki a török hadseregben Iszmail pasa néven harcolt az oroszok elleni háborúban – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Laibach
2013. május 11. 10:22
Nem kell az eu-ba beengedni őket!!! Stratégiai partnerek lehetnek, sőt gazdasági téren nekünk lehetőségeket kínálnak.De!!!! Nem szeretném,ha nálunk még a gondolata is felmerülne a korábbi Metin Kaplan "emír" féle "Kölni Kalifátus"-hoz hasonló "szervezeti egységnek". Pl "Budapesti Kalifátus." megspékelve pár minarettel mondjuk Budán.
Laibach
2013. május 11. 10:14
Herşey Vatan İçin!!!!! http://www.youtube.com/watch?v=GCFoUMlB9eE
Secnir
2013. május 11. 09:47
" A történelmi múlton is alapuló, és az utóbbi években dinamikusan fejlődő török-magyar kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozta Abdullah Gül török államfő pénteken, " ööö... ...most nem értem. 150 évig nyögtük az iszlámot, az jó. 40 évig nyögtük a szovjetet, az nem jó. a török megsarcolta a népet, az jó. az orosz megsarcolta a népet, az nem jó. a török lerombolta várainkat, az jó. az orosz csak egyszer bombázta végig az országot, az nem jó. a faszom se' érti bajuszkirályt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!