Rétvári Bence egri sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a strasbourgi testület 2008-ban, Vajnai Attilának, a Munkáspárt korábbi tisztségviselőjének keresete alapján úgy foglalt állást, hogy az önkényuralmi jelképek használatáról szóló magyar törvény alkotmányellenes módon korlátozza a szólásszabadságot. Ennek nyomán semmisítette meg a törvényt az Alkotmánybíróság – vélekedett. Hozzátette: ez a helyzet viszont azért állhatott elő, mert a Gyurcsány Ferenc vezette akkori kormány, nem állt ki Magyarország mellett, a magyar állam nevében nem nyújtott be fellebbezést a döntés ellen.
Holott ha megteszi, lehetséges, hogy más, Magyarország számára kedvező ítélet születik. Annál is inkább, mert számos európai országban létezik hasonló jogszabály – fejtette ki a politikus. Egyszóval Gyurcsány Ferenc belenyugodott, hogy a vörös csillag védelmet kapjon. Ami nem csoda, hiszen „akkortájt Gyurcsány Ferenc és Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja közösen voltak egy mozgalomban, amelyik a vörös csillag legalizálását követelte” – fogalmazott a KDNP-s politikus.