Origo: Tanítani kell majd a meditációt az iskolákban

2013. április 10. 14:31

Az új Nemzeti Alaptanterv keretében tanítani kell majd testnevelés órák során a meditációt és a relaxációt is. Bagdy Emőke szerint nem kell aggódni, van „keresztény meditáció” is.

2013. április 10. 14:31

Már kétszáz tanár részt is vett azon a továbbképzésen, melyen a meditáció és a relaxáció oktatásának mikéntjére készítették fel az oktatókat – írja az Origo. A Beol.hu-nak nyilatkozott Bagdy Emőke pszichológus, a program kidolgozója, aki elmondta: a legkisebbek mesével egybekötve végezhetik majd a gyakorlatokat, míg a középiskolások már „olyan szintre érnének a témában, amelynek komoly egészségvédelmi hatása van”. Az első osztályosok napi tíz percet, a gimnazisták és középiskolások heti fél órát relaxálnának, illetve meditálnának. A kerettanterv szerint el kellene sajátítaniuk a „belső figyelmet, az  önkontrollt, a testtudatot, és a feszültségek feloldását”

Bagdy Emőke elmondta, nem kell aggódni, létezik „keresztény meditáció” is, a gyakorlatok mindegyike pedig alá van támasztva tudományos alapokkal is.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. április 10. 23:32
A jövő emberei 23 órát dolgoznak, 10 percet meditálnak, 50 percet pedig arra fordítanak majd, amire akarnak. :-)) Nemük nem lesz, kiesik a család, csak a gazdáknak élnek. Egyébként jó dolog a relaxáció, főleg, ha szabadon választott a program.
Grüezi
2013. április 10. 22:42
Na akkor hivatalosan is lehet 10 percet aludni az orakon:D Csak nehogy a feritelre kelljen majd meditalni.
Viktus
2013. április 10. 15:52
Írni-olvasni nem tanulnak meg, majd tudnak meditálni. Nagyszerű.
kjkj945
2013. április 10. 15:39
És a jogát mikor kezdik?? http://joga.network.hu/video/joga_gyakorlatok/joga_gyakorlatok_magyarul Íme egy harminc perces gyakorlatsor, jól követhetően, relaxációs zenével. Remélem, mindenkinek örömére szolgál ;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!