A csapatok képviselői már jártak itt, és csak ámultak – Gyulay Zsolt a 40. Magyar Nagydíj előtt a Mandinernek

Rá sem lehet majd ismerni.

Az Index értesülései szerint a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának sógora is nyert két trafikkoncessziót a III. kerületben.
Az Óbudán két trafikpályázatot elnyerő Solymár László Gyulay Zsolt húgának, Gyulay Katalinnak a férje – írja az Index. Mint írják, Solymárné Gyulay Katalin megerősítette számukra, hogy ő Gyulay Zsolt testvére, a férje pedig két trafikot is elnyert pályázatával.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt később nyilatkozott az Indexnek: mint elmondta, sógorának pályázatát nem látta, ők pedig húsz éve ezzel foglalkoznak, „a Római-parton ők számítanak a legnagyobb dohányforgalmazónak”. Gyulay hozzátette: a pályázatok elbírálásához neki és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-nek sincsen köze, így szerinte semmiféle összeférhetetlenség nem merülhet fel.