Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Karrier Pontot indít a Gyere Haza Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. Céljuk, hogy segítsék azokat a magyar fiatalokat, akik szeretnének hazatérni Magyarországra.
A Gyere Haza Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával egy olyan Karrier Pontot indít útjára, amelynek célja, hogy ingyenesen praktikus információkkal, karrier-tanácsadással és erkölcsi támogatással lássa el azokat a magyar fiatalokat, akik szeretnének hazatérni Magyarországra – jelentette be Csontos Sandra, az alapítvány szóvivője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Téglásy Kristóf, az Emmi ifjúságügyi főosztályvezetője kiemelte: a kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amelynek keretében a fiatalok szeretnének magukért tenni. A kabinet azt szeretné, ha mindenki a szülőföldjén tudna boldogulni, aki pedig elment külföldre tapasztalatot szerezni vagy tanulni, az hazajönne, Magyarországért is dolgozna, itt megtalálva a boldogulását – tette hozzá.