Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormányfő és a hozzá hasonló tehetősebb, legalább háromgyermekes családok havonta gyerekenként nettó 33 ezer forint adókedvezményt tudnak érvényesíteni, míg az ugyancsak három gyermeket nevelő közfoglalkoztatottak összesen 12 ezer forintot tudnak leírni. „Ez az orbáni szolidaritás, nem véletlen, hogy éhségmenetek vannak” – fogalmazott az MSZP alelnöke.
Az éhségmenet egyik szervezője, Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke az újságírók előtt azt mondta, hétfőn délutánra, a rendezvény végére mintegy 3-5 ezer embert várnak a budapesti Alkotmány utcába. Jelezte ugyanakkor, az érintettek többségének nincs annyi pénze, hogy felutazzon Budapestre, ezért szeretnék, ha a budapestiek eljönnének és kifejeznék szolidaritásukat.