„Ahogyan az a tavalyi hisztéria után is kiderült, mindig is rendkívül rugalmasak voltunk az egyes helyszínek használatát illetően” – fogalmazott az MTI-nek az államtitkár, hivatkozva arra, hogy 2012-ben konfliktusok nélkül sikerült megegyezni az Egymillióan a Sajtószabadságért Mozgalom képviselőivel a közterület-használatról.
Ahogy februárban a kommunizmus áldozatainak emléknapján, áprilisban a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján és júniusban a nemzeti összetartozás napján, így idén március 15-én is a korábbi évek gyakorlatának megfelelően gondoskodnak a rendezvényhelyszínek és vonulási útvonalak előkészítéséről – folytatta Kovács Zoltán. Egy nemzeti ünnepen, egy állami rendezvényen ez így természetes, a mai jogszabályi környezetben ezt a munkát így kell és csakis így lehet végezni – jelentette ki az államtitkár.
Hangsúlyozta: céljuk – akárcsak az elmúlt években –, hogy a rendezvények zavartalanul, jó hangulatban teljenek, kordonok nélkül. „Ha bármely más szervezetnek, rendezvényszervezőnek igénye van a lefoglalt közterületekre, és az nem ütközik a rendezvények időpontjával, azt maximális rugalmassággal kezeljük, ahogy tettük eddig is” – rögzítette Kovács Zoltán.