Kósa bővítené az alkotmányos kontrollt kezdeményezők körét

2013. január 30. 17:32

Az Alkotmánybíróságot (Ab) érintő több változtatást is javasol a Fidesz elnöksége: e szerint a jövőben a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhatna a testülethez, továbbá erősítenék az Ab munkájának nyilvánosságát, valamint felülvizsgáltatnák a korábbi Ab-állásfoglalásokat.

2013. január 30. 17:32

Erről Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke nyilatkozott szerdán az MTI-nek, jelezve, hogy ezeket a módosításokat várhatóan tavaszi ülésszakán fogadja majd el a Ház. A részletekről szólva kifejtette: a Fidesz elnöksége egyrészt javasolja az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségének kiterjesztését, vagyis bővítenék az alkotmányos kontrollt kezdeményezők körét, így ezentúl nemcsak az ombudsman, hanem a legfőbb ügyész és a Kúria elnöke is fordulhatna az Ab-hoz. Az alaptörvény vonatkozó passzusa jelenleg úgy szól, hogy az Ab a kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede vagy az alapvető jogok biztosa kezdeményezésére vizsgálja felül a jogszabályoknak az alkotmánnyal való összhangját.

Emellett – folytatta a politikus – céljuk, hogy erősítsék az Ab munkájának nyilvánosságát és ezzel a demokráciát is. Mindezt úgy képzeli el a Fidesz elnöksége, hogy az Ab az egyes konkrét esetek állásfoglalása előtt köteles lenne kikérni és megismerni az ügyben érintettek véleményét. Példaként azt mondta, hogy ha a kormányhivatal vezetője az Ab-hoz fordul egy önkormányzati rendelet alkotmányosságával kapcsolatban, akkor az Ab-nek be kellene szereznie a helyhatóság vezetőjének véleményét. „Hallgattassék meg a másik fél is! – ezt a parancsot az Ab munkájába is beillesztjük” – magyarázta Kósa Lajos, hozzátéve ugyanakkor, hogy „ettől még az Ab úgy dönt, ahogy akar”.

Az Ab-t érintő változtatási javaslatok harmadik pontja a korábban hozott alkotmánybírósági állásfoglalásokat érinti, és úgy szól, hogy „az Alkotmánybíróságnak nem tesszük lehetővé a puskázás lehetőségét” – fogalmazott a Fidesz alelnöke. Álláspontjuk lényege az – ismertette –, hogy bár szerintük a korábbi alkotmány alapján hozott Ab-vizsgálatok és -állásfoglalások éppúgy felhasználhatók, figyelembe vehetők, mint a magyar jogfejlődés és történeti alkotmány más vívmányai, de az Ab köteles ezeket újra megvizsgálni, átgondolni, ugyanis nem hivatkozhat rájuk automatikusan, hiszen új alaptörvénye van az országnak. „Puskázni nem lehet úgy, hogy előveszünk egy régi állásfoglalást, (...) Ctrl C, Ctrl V, és azt mondjuk, kész van” – fogalmazott Kósa Lajos.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2013. január 31. 09:45
kósa hülye, ez nem kérdés.
Thasaidon
2013. január 31. 08:51
„Puskázni nem lehet úgy, hogy előveszünk egy régi állásfoglalást, (...) Ctrl C, Ctrl V, és azt mondjuk, kész van” Precedensjog, hasonló helyzetben hasonló döntés elve megvan? Egyébként meg mit szól majd Kósa, ha ezután az AB ugyanúgy Ctrl_+C, Ctrl+V-zik, csak még a forrást sem tünteti fel? Mert kb. ezt lehet elérni egy ilyen szabállyal. Mint a prostitúció, ha tiltod, azzal csak nehezebbé válik a megfigyelése és orvoslása, mert illegitim lesz. Remélem, az új Btk. hatályba lépésekor is előírják, hogy a régi alapján született ítéletek, jogegységi határozatok, stb. nem használhatók fel. Aztán a Ptk.-nél is. Az lenne csak a buli. Basszus, adom itt az ötleteket...
Felebarát
2013. január 31. 00:51
újabb cirkusz
flo
2013. január 30. 22:18
Selmeczi Gabriellát AB-védelmi biztosnak! A magánnyugdíjakat már sikerrel megvédte. Köp egyet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!