Török: 2012 a tündérmese helyett a rémálom éve volt

2012. december 27. 12:52

Az MSZP szóvivője szerint jövőre is folytatódik a rémálom, három „Orbán-Matolcsy-csomag” átlagosan 85 ezer forint többletterhet jelent majd mindenkinek.

2012. december 27. 12:52

Az MSZP szóvivője szerint 2012 a tündérmese helyett a rémálom éve volt, nőtt a szegénységben élők száma. Karácsony előtt tízezrek álltak sorba meleg ételért, ajándékcsomagért – mondta Török Zsolt, hangsúlyozva: mára több mint egymillióan vannak azok, akik bár dolgoznak, nem tudnak megélni a fizetésükből, szinte csak „vegetálnak”. Négymillióan élnek a létminimum, másfél millióan a szegénységi küszöb alatt – mondta.

A szocialista politikus szerint a „rémálom folytatódik”, jövőre 850 milliárd forintos megszorítást hajt végre a kormány. A három „Orbán-Matolcsy-csomag” átlagosan 85 ezer forint többletterhet jelent mindenkinek – vélekedett. Török szerint amíg a nélkülözők száma nő, addig fideszes politikusok rokonai „zsíros állami állásokba” kerülnek. Ide sorolta, hogy Kövér László házelnök felesége a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetője lett.

Török Zsolt kitért arra, hogy egy sajtóhír szerint Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke úgy vesz fel lakhatási támogatást, hogy hat éve nem járt abban a debreceni házban, ahová be van jelentve. A szóvivő ezt etikátlannak nevezte, és azt mondta: meg kell vizsgálni, hogy a kormánypárti képviselőnek járt-e az összesen nagyjából nyolcmillió forint támogatás. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy ezt a korszakot le kell zárni, a szocialisták január 2-án ezért kezdenek tárgyalásokat ellenzéki szervezetekkel „egy biztosabb jövő” érdekében.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egy vélemény
2012. december 27. 19:49
Nem tudom mi itt a probléma, a pozitív látásmódhoz elég elolvasni Matolcsy Nemzetgazdasági minisztériumának alig egy éve kiadott magyar növekedési tervét. „2011 harmadik negyedévében, ha még nem is nagymértékben, de megelőzzük az EU 27 növekedési átlagát, ezen az úton kell tovább haladni komplex eszközöket, stratégiákat bevetve. A kitörési pontok: 1. Gyógyító Magyarország – Egészségipar 2. Megújuló Magyarország – Zöld gazdaságfejlesztés 3. Otthonteremtés – Lakásprogram 4. Vállalkozásfejlesztés – Üzleti környezet fejlesztés 5. Tudomány – Innováció – Növekedés 6. Foglalkoztatás 7. Közlekedés – Tranzitgazdaság És kitörtünk! Ha Hitlernek Sztálingrádnál lett volna egy Matolcsyja akkor a világ történelme is máként alakul. Szerintem teljesen egymáshoz illő és valódi orákulum ez az Orbán-Matolcsy duó. Lehet, hogy jobban járna az ország, ha ez a két ember, inkább a diliházból való kitörés módjain próbálkozna?!
Ganyé
2012. december 27. 16:44
2012 Pont olyan szar év volt az emberek többségének mint a 2002 és 2010 közötti időszak!Hiszen akkor és most is csak a képviselők, a hozzátartozóik, és a baráti üzleti kör dőzsölhetett! Semmi sem változott...ugyanúgy az együtt Jeruzsálemért nagy koalíció dübörög most is...a vita csak azon folyik, és ezért kell 4 évente választásokat tartani, hogy ki lophasson 2/3-ot és kié legyen az 1/3 a rabolt pénzből...Persze megy a szájkarate, de minden csak a lové körül forog...
ballada
2012. december 27. 15:52
2002-2010 évek voltak a rémálomok ideje ,sutyerák török akkorát hazudik szinta sistereg.
radical
2012. december 27. 15:23
A rémálom akkor is folytatódni fog ha ti jöttök ami remélem soha nem következik be te szemét hazudós görény! Egy ívásúak vagytok a fidesszel ezt bizonyítja az elmúlt 22év! Radikális változás kell és ez be is fog következni hiába is gyűlölködtök és mocskolódtok! Ez most már csak idő kérdése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!