Döntött az emberi erőforrások minisztere arról, hogy a 2013. évi általános felvételi eljárásban felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben mely szakokon vehető igénybe magyar állami ösztöndíj – áll a tárca közleményében. Mint írják, a miniszter 2013-ban még nem él új jogkörével, és nem határoz meg a minimális felvételi ponthatárnál magasabbakat, azt majd csak a a 2014-es általános felvételi eljáráskor kívánja majd gyakorolni.
2013-ban a felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben valamennyi szak esetében 240 pont, felsőoktatási szakképzésben 200 pont. Hozzátették: természetesen az egyes intézmények adott szakra érvényes felvételi ponthatárai az intézményi kapacitás függvényében – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a felvételi eljárás során alakulnak ki, és a minimális pontszámnál magasabbak is lehetnek.