Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Mesterházy Attila a felsőoktatási keretszámok visszavonását követelte a szerdai kormányülés résztvevőitől, továbbá kijelentette, hogy kormányra kerülve a mostani kabinet más döntéseit is első intézkedésükkel vonják majd vissza.
Az MSZP elnöke keddi debreceni sajtótájékoztatóján kifejtette: a „röghöz kötés” eltörlése mellett minden, a megkövetelt pontszámot elért hallgatónak ingyenessé tennék az első tanévet, ezalatt időt hagyva nekik, hogy bizonyíthassanak.
A szocialisták véleménye szerint azoknak a tanulóknak sem szabadna teljes mértékű költségtérítést fizetniük, akik a második évben kikerülnek az állami finanszírozásból.