Lenhardt szerint nem uszítottak az anticionista tüntetésen

2012. december 15. 14:45

A független képviselő szerint néhány kósza bekiabálástól eltekintve semmiféle faji vagy vallási csoport ellen nem hangzott el uszítás a tüntetésen, a Jobbik reakcióját pedig szégyenletesnek nevezte.

2012. december 15. 14:45

Anticionista tüntetést tartottak péntek este a Külügyminisztérium épülete előtt, amelyen Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő egy izraeli zászlót is elégetett, amiért garázdaság miatt előállították. A Kárpát Haza Őrei Mozgalom és a Gárdaszövetség által a Külügyminisztérium elé szervezett cionizmusellenes megmozduláson a zászló meggyújtása közben „Mocskos zsidók” és „Auschwitzba velük!” kiáltások hallatszottak. A Külügyminisztérium elítélte a történteket. A Jobbik is közleményt adott, amelyben egyebek mellett azt jelezte, hogy a párt nem vett részt a tüntetésen. A BRFK péntek este honlapján azt írta: a II. kerületi Bem téren a Külügyminisztérium elé bejelentett rendezvényről garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök előállították Lenhardt Balázs országgyűlési képviselőt. „Az előállított képviselő mentelmi jogáról nem mondott le”, meghallgatását követően elhagyta a kerületi rendőrkapitányság épületét – tették hozzá.

Lenhardt Balázs szombaton közleményt juttatott el az MTI-hez, azt írta, az eseményen „néhány kósza bekiabálástól eltekintve semmiféle faji vagy vallási csoport ellen nem hangzott el uszítás”, a Külügyminisztérium közleménye pedig szerinte csúsztat, amikor kisebbségellenes beszédeket említ. „Az állami szintre emelt cionizmus gyilkos terrort és zsarnokságot jelent Izraelben, amelyet a leghatározottabban elítéltem, egyben felszólítottam zsidó honfitársaimat, hogy szabad akaratukból ne támogassák ezt politikát. Tiltakozásom jeleként lángra lobbantottam a gyűlölet lobogóját” – közölte a történtekről, majd felidézte, hogy a rendőrség a rendezvény után előállította, az intézkedésnek nem szegült ellen.

„Bekísértek a II. kerületi rendőrkapitányságra, ahonnan fél óra elteltével a meghallgatásom nélkül távozhattam. Szóban annyit közöltek, hogy garázdasággal fognak gyanúsítani. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a mentelmi jogom fenntartásáról sem nyilatkoztattak, így arról még nem volt lehetőségem lemondani” – írta. Lenhardt Balázs a Jobbik szóvivőjének, Mirkóczki Ádámnak a reagálását szégyenletesnek nevezte. „A parlamentben ücsörgő, nyakkendős szájkaratét folytató jobbikos képviselő most vállalhatatlan és extrém dolognak nevez egy zászlóégetést, miközben egy évvel ezelőtt még a Jobbik is meggyújtotta tiltakozásként az Európai Unió lobogóját” – fogalmazott Lenhardt Balázs.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Galak
2012. december 15. 22:55
Egy újabb piromániás Jobbikos köcsög.
Gobbi Hilda Páncéloshadosztály
2012. december 15. 18:29
Azért örülök, hogy eljutottunk ideág. Dániel Péter akcióikor egy kicsit megilyedtem, hogy minden válasz nélkül marad, hogy az a pöffeteg gomba ügyvédecske-doktorocska, bebújva, begombolva a "zsidóságában megsértett magyar" zubbonyába azt csinál, amit akar. Várjuk a magyar zászló égetését, had menjen, liberálkatonák, gyerünk, DK-s nyilasok, had köpjem le a facebookon a képeteket! Had lobogjon az a zászló!
Fakutya tizedes
2012. december 15. 15:58
Tudatos provokáció egy jogvégzett pannon pumaistától.
Fakutya tizedes
2012. december 15. 15:57
Dr. Lenhardt Balázs a Jobbik képviselője és az Országgyűlés jegyzője. Jogi diplomája megszerzését követően gazdaságdiplomácia szakon végzett közgazdászként. Ü gyvédjelöltként kezdett, majd tanácsosként hat évig dolgozott a Gazdasági Minisztériumban, 2006-tól az idei választásokig az OTP-nél volt hitelezési tanácsadó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!