Lebontotta több tucat biztonsági őr csütörtök hajnalban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai székháza előtt demonstrálók több sátrát – közölte a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFFSZ) alelnöke sajtótájékoztatón a helyszínen. Nagy Navarro Balázs azt mondta: a biztonsági őrök a lakókocsikban tartózkodó demonstrálókat megakadályozták abban, hogy azok a sátorbontást meggátolják. Hozzátette, a rendőrség korrektül tette a dolgát, helyszíneltek, információik szerint több mint harminc biztonsági embert előállítottak. Velük szemben a demonstrálók garázdaság, személyi szabadság korlátozása és gyülekezési szabadság megsértése miatt feljelentetést tettek.
A szakszervezet alelnöke hangsúlyozta: nem történhetett volna meg a „támadás”, ha a „hatalom” nem adja ahhoz a hozzájárulását. Úgy fogalmazott, hogy Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója „egy báb”, ezért Orbán Viktor miniszterelnöktől kérdezik, ki adott utasítást erre. Emlékeztetett arra: korábban egy szobor építése, illetve egy kültéri fotókiállítás miatt költöztették át a 374 napja a székház előtt demonstrálókat.