Harrach Péter sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Alkotmánybíróságot a jogállamiságot védőbástyájának tekintik, a testület minden döntését minden magyar állampolgárnak tudomásul kell vennie. Ezt teszi a KDNP is, ugyanakkor fontosnak tartják az Ab működésével kapcsolatban, hogy az alkotmány védelmében szólaljon meg, távol álljon az alkotmánybíróktól minden politikai és ideológiai szempont. „Nem is feltételezzük ezt” – fogalmazott, majd megjegyezte: a KDNP-nek, mint a családok védelméről szóló törvény megalkotójának határozott véleménye van.
Az öröklésre vonatkozó passzusok megsemmisítéséről azt mondta: ezek az új polgári törvénykönyv elfogadásával rendeződni fognak, és nem lesz ellentmondás az egyes passzusok között. A család fogalmára térve kiemelte: az élettársi kapcsolat egy szabadon választott életforma, ami kötöttségektől mentes. Miért akarnak jogkövetkezményeket kényszeríteni azokra, akik kötöttségek nélkül akarják élni életüket? – tette fel a kérdést, megjegyezve: úgy látszik az Ab-nak más a véleménye és rá akarja kényszeríteni. Az azonos nemű élettársakról pedig külön törvény rendelkezik.