Iskolapadban az elítéltek

2012. december 11. 16:01

Új esélyekkel indulnak a fogvatartottak egy a Belügyminisztérium által megvalósított programnak köszönhetően. Azok az elítéltek, akik a szakmaszerzés negyedik szakaszáig is eljutnak, piacképes OKJ-s szakmai bizonyítvánnyal a zsebükben hagyhatják el a börtönt.

2012. december 11. 16:01

A „TEtt – program az áldozatokért és tettesekért” keretében önismereti, életvezetési tréningeken és szakmaképzésben vesznek részt az elítéltek. A komplex és újszerű, több szakaszból álló folyamat bevezetésével az elítéltek társadalmi visszailleszkedését és a visszaeső bűnözők számának csökkentését célozta meg a program hat szakmai megvalósítója: a Belügyminisztérium, a Miskolci Egyetem, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Baranya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Októberben 810 főből 680 fő kapott tanúsítványt tréningek elvégzéséről és összesen 11 féle OKJ-s szakmát sajátítottak el a büntetésvégrehajtási intézményekben. A képzéseket 378 fő kezdte meg és közülük 316 fő meg is szerezte a képesítést. A fogvatartottak a tréningeken megszerzett tudást a későbbiekben akár a munkaügyi központban vagy egy állásinterjún is hasznosítani tudják

A program eredményességét vizsgáló legfrissebb kutatás kimutatta, hogy a fogvatartottak is pozitívan értékelik a projektben való részvételt és a szakmaképzésen szerzett ismereteket jól hasznosíthatónak tartják a szabad életben. Fontosnak ítélik meg a készség és képességfejlesztő tréningeket továbbá hasznosnak tartják a foglalkozásokat, illetve a szakmaképzést a szabadulásuk utáni boldogulás szempontjából.

Az eddig csak néhány régióra kiterjedő program országos kiterjesztésű folytatása várható, a TÁMOP 3.5.6. keretében. A Belügyminisztérium támogatásával megkezdődhet az országos kiterjesztésű program megvalósítása.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
birkakaka
2012. december 11. 17:20
Azért mindjárt más ha lakatos szakmával tör be vagy villanyszerelőként lopja a kábelt/védeni kell az emberéletet/netán szert tesz fémek bronzöntvények ismeretére,olvasztására.Szakszerű favágásra.Hentesként szakszerű darabolásra.
kjkj945
2012. december 11. 16:59
Vagy mint a wiskis A Dunaújvárosi Főiskolán kommunikációt tanult, 2009-ben le is diplomázott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!