Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Az SZDSZ volt elnöke szerint ha az Együtt 2014 komolyan gondolja az összefogást, azt nem korlátozhatja csak az új politikai szereplőkre.
Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke szerint a törésvonal nem a Juhász Péter új politikai kultúrája, és az ő régi kultúrája között húzódik, hanem a demokrácia hívei és ellenfelei között. Hozzátette: akinek nem tetszik, ami az országban folyik, az ezen mindenképp változtatni akar, legyen konzervatív, liberális, vagy akár szociáldemokrata. Hangsúlyozta azt is, hogy eddig egyáltalán nem jelentkeztek a mozgalomba, tehát visszautasításról sem lehet szó.
Az SZDSZ volt elnöke az ATV-ben beszélt arról is, miért tartottak közös rendezvényt a Szolidaritással, és kifejtette véleményét az LMP-kongresszus döntéséről, valamint Fodor Gábor új pártjáról is.

