A nemzeti AIDS-bizottság működésének megújítása jelenleg folyamatban van, s ezzel együtt napirenden van a nemzeti AIDS-stratégia is – közölte az egészségügyi államtitkárság pénteken az MTI megkeresésére. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) csütörtökön közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon az elmúlt öt évben megduplázódott az új HIV-fertőzések száma, ennek ellenére továbbra sincs AIDS-stratégiája az országnak.
A TASZ közlése szerint a kormány tavaly december elsején, az AIDS világnapján arról beszélt, hogy kidolgozott egy stratégiát a 2011 és 2015 közötti időszakra, ennek célja az új HIV-fertőzések számának csökkentése. Később viszont azt állították, hogy csak tervezet volt - tették hozzá. Kitértek arra, hogy az idén a prevencióval foglalkozó, így az állami feladatokat végrehajtó civil szervezetek sem kaptak költségvetési támogatást. A nemzeti AIDS-bizottság pedig, amelynek a HIV/AIDS elleni küzdelem koordinálása, továbbá a stratégia kidolgozása lenne a feladata, 2011-ben ülésezett a legutóbb.