Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatának aláírói támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
A dokumentumban kitérnek arra is, hogy 2013-ban a kiemelt programként az oktatási intézményrendszer következő színterére az alapfokú iskolákra, az óvoda-iskolai átmenetre, és az iskolai beiratkozásokra koncentrálnak.
Felkérik továbbá a Máért-tagszervezeteket, hogy aktualizálják a nemzeti jelentőségű intézmények és programok körét, ugyanakkor természetesnek tartják, hogy a határon túli támogatások jelentős részét a külhoni közösségek javaslatai alapján osszák szét.
A résztvevők üdvözölték a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet felállását is.
