Az MSZP szerint a miniszterelnök „hazárdjátéka” veszélyezteti, hogy Magyarország megállapodásra jusson az IMF-fel és az Európai Unióval. Burány Sándor azután mondta ezt pénteki sajtótájékoztatóján, hogy az origo.hu azt írta: elmérgesedett a viszony a Nemzetközi Valutaalap és a kormány között, az „IMF-nél házon belül már arról beszélnek, hogy gyakorlatilag szakítottak a magyar féllel”, részben a hiteltárgyalásokról indított miniszterelnökségi médiakampány miatt.
„Miközben betiltották a játékgépeket, úgy tűnik, hogy a miniszterelnök tovább hazardírozik, játékfüggővé vált. Csak nem a saját pénzét, hanem Magyarország sorsát teszi kockára” – fogalmazott Burány Sándor, megjegyezve, hogy a hírportál értesülésére erőteljesen gyengülni kezdett a forint árfolyama. Kérdésre válaszolva hozzátette: ha megszakadnak az IMF-tárgyalások – amit Varga Mihály tárca nélküli miniszter időközben cáfolt –, akkor a forint árfolyama drámai mértékben romolhat, Magyarország pedig még inkább kiszolgáltatottá, védtelenné válik az európai pénzpiacok rezdüléseire.