Orbán felkérte Szász Jenőt a Nemzetstratégiai Intézet vezetésére

2012. október 09. 14:15

A miniszterelnök kedden Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét kérte fel a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére.

2012. október 09. 14:15

Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét és felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére – közölte miniszterelnök sajtófőnöke. Havasi Bertalan közleményében úgy fogalmaz: az intézet a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd a magyar közigazgatásban. A keddi találkozón Orbán Viktor és Szász Jenő áttekintették a nemzetpolitika aktuális, időszerű kérdéseit, és szót ejtettek a sorra kerülő romániai parlamenti választásokról is.

Egyetértettek abban, hogy a hatékony nemzetpolitikai cselekvéshez elengedhetetlenek a nemzetstratégiai alapkutatások és szükségesnek tartják a Magyarországon már újonnan átalakított, vagy átszervezés alatt álló, összefüggő gazdasági, közigazgatási, oktatási és egészségügyi rendszerek Kárpát-medencei kiterjesztését is. Éppen ezért Orbán Viktor miniszterelnök „elismerve és méltányolva Szász Jenő Erdélyben eddig kifejtett tevékenységét” felkérte őt a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére – áll a közleményben.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stalin
2012. október 09. 16:58
ha ezzel az volt a célja Orbán Viktornak, hogy levegyen egy púpot az erdélyi magyarok hátáról, akkor üdvözlendő a lépés !Különben ez a szászjenő egy szarházi(akárcsak mesterházi) megosztó figura és minden fajta közszerepléstől el kellene tiltani !!!
Basiliscus
2012. október 09. 15:31
Még egy hivatal! A közpénzt ne b... el ilyenekre kérem!
liberálzöld.
2012. október 09. 15:15
Viktor! Nem unod még, hogy pénzt lapátolsz ki az ablakon a saját politikád népszerűsítésre? Kérj inkább kölcsön apukádtól. vagy szállíttass nekik bazaltot.
Antigoné
2012. október 09. 15:10
Nehéz itt igazságot tenni,mert Szász nekem sem szimpatikus, de az RMDSZ-esekkelmeg tele van a báli topánkám. Teszetosza, gumigerincű, megalkuvó,egyes személyeiben szekus társaság. Az erdélyiek jobbat érdemelnének.(Szásznál is.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!