Navracsics: Nemzedéki megújulás is zajlik a közigazgatásban

2012. október 27. 11:47

Nemcsak intézményi, jogszabályi és professzionális, hanem nemzedéki megújulás is zajlik a közigazgatásban – mondta Navracsics Tibor miniszter a ReGeneráció – kormányzati karrierexpó 3.0 című rendezvényt megnyitva szombaton Budapesten, a Millenárison.

2012. október 27. 11:47

Navracsics Tibor nyitotta meg szombaton a ReGeneráció – kormányzati karrierexpó 3.0 című rendezvényt, ahol a közigazgatás megújulásról beszélt. A közigazgatási tárca vezetője úgy fogalmazott: fiatalodik a közigazgatás. Példaként említette a közigazgatási minisztériumot, ahol közlése szerint a kormánytisztviselők kétharmada negyvenévesnél fiatalabb, több idegen nyelven beszélő szakember. A miniszter elmondta, a közigazgatás korántsem olyan szürke, poros aktákkal teli és unalmas szféra, mint ahogyan azt sokan a közigazgatáson kívül próbálják beállítani. A közigazgatásban dolgozni küldetés – emelte ki, rámutatva: akik a közigazgatásban dolgoznak, azok a közjóért tevékenykednek, és nem a saját, személyes érdekeiknek vetik alá az egyéb céljaikat, munkájukat. Kitért arra is, hogy a karrierexpó az elmúlt három évben rendezvénysorozattá nőtte ki magát, nyílt napokkal és regenerálótáborral. A miniszterelnök-helyettes közlése szerint a szombati rendezvényen több mint 70 standon, a minisztériumok és háttérintézmények mellett a velük stratégiai partnerségben lévő civil szervezetek is jelen vannak.

Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal vezetője a hivatal létrehozását felidézve hangsúlyozta: egyfajta mintaprojektként szeretnék megmutatni a többi tárca számára, hogyan lehet ésszerűsíteni, egyszerűsíteni és hatékonyabbá tenni az igazgatási folyamatokat. Kitért arra, hogy kisebb korrekciók várhatók a szintén harmadik alkalommal meghirdetendő közigazgatási ösztöndíjprogramban. A keretek megmaradnak, a hazai és külföldi program után ismét egy hazai programrész zárja majd a tíz hónapos ösztöndíjat. Megfogadva ugyanakkor több külföldi nagykövetség kérését, kicsit hosszabb lesz a program külföldi része, és a legvégén vizsgát tesznek majd a nyertes ösztöndíjasok.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. október 27. 14:12
Ha nem szórnák a konkolyt tele pofával a közhivatalnokok, el is hinném. Elképesztő ostoba, műveletlen szoclib kompánia bitorolja még mindig a köztisztségeket. Ezeket odatelepítették, bebetonozták, még a pufigyuszi-meggyesi-böszme korszakban.
laci0011
2012. október 27. 13:33
Felesleges ember felesleges szavait olvashattuk.Az apparatcsikok önmagukért élnek,belőlünk.Önmaguk fontosságát hangoztatva kérnek mindig többet és többet.Egyszerűbb és olcsóbb lenne nélkülük!
trabantkombi
2012. október 27. 13:16
Te szerncsétlen naracsicsó! Végig nyalatták veled az előző ciklust, és most egy senki lettél. Ki a franc figyel rád? Micsoda fontos témák: nemzedék váltás. Vagyis mindenkit lecseréltek fideszmp-és zombikra. Szavazatvásárlás munkahelyekkel! Aljas undorító hazaáruló féreg vagy, barátom! Szégyen!
Hogyisvan
2012. október 27. 13:03
..Navracsics (arany)érmelegítőnek igaza van: ma már a (nemzeti) maffia új generációját kell üdvözítenünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!