A rendezvényt vitaindító kérdéseivel megnyitó Ságodi Attila, a KPMG energetikai partnere szerint a tarifák utóbbi időszaki nem kellő mértékű emelkedése az energetikai beruházások visszafogását, a szolgáltatások minőségének és az ellátás biztonságának romlását okozzák – ismerteti a fórumról készült sajtóközlemény. A szakértő szerint a megújuló tervek ambiciózusak, a valóság azonban az, hogy már 2010-2011-ben is jelentős lemaradást halmozott fel Magyarország a célokhoz képest. Voltak pozitív lépések is, de például a megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamos energia átvételi támogatási rendszere (METÁR) bevezetésének csúszása jelentős negatívum. A földgáz területén az ellátásbiztonság sokat javult Magyarországon az utóbbi években, az importkapacitások nyugati oldalról is jelentősek, óriási tárolók vannak, és sok egyéb infrastruktúra projekt van jelenleg is az asztalon – fejtette ki a szakértő.
A GDF Suez Energia Magyarország vezérigazgatója szerint az elmúlt három évben két válságot is átéltek, a pénzügyi mellett ugyanis a szabályozói oldalról is negatív hatások érvényesültek, emiatt nagyon nehéz tervezni a jövőt. A cég Patrick Eeckelers elmondása szerint visszafogta beruházási terveit, a hatékonysági követelményekre a sok fix költség miatt leépítésekkel tudnak reagálni. Az, hogy a beruházás-megtérülés jelenleg a szegmensben alacsonyabb, mint a banki betéti kamatszint, hátráltató tényező. A GDF Suez vezetője megjegyezte, hogy vannak olyan országok, amelyek megfelelő politikával megfelelő befektetői pénzeket tudnak magukhoz vonzani. A vállalat például Lengyelországban és Romániában is megvalósít befektetéseket, mert ott jó megtérülés várható.