Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Az LMP közérdekű adattal való visszaélés miatt tesz feljelentést Orbán Viktor ellen, miután a kormányfő a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ az ellenzéki párt egyik hozzá intézett adatkérésére.
Az LMP beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére – jelentette be keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András képviselő. Az LMP közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelentést is tesz a kormányfő ellen. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra: október 4-én jelentették be a kormány honlapján, hogy a lakosság tájékoztatása érdekében, előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel médiakampányt kell indítani. A Miniszterelnökség emiatt módosította a közbeszerzési tervét és megrendelt egy kétszázmillió forintos médiakampányt.
Schiffer András elmondta, ezt követően közérdekű adatkéréssel fordult a miniszterelnökhöz, akitől azt akarta megtudni, hogy mi a médiakampány tárgya, illetve mi a rendkívüli sürgősség oka. Az ajánlattételi felhívás szövegéről, illetve az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőkről is érdeklődött. Hangsúlyozta, hogy közérdekű adatkérését október 5-én nyújtotta be, a törvény által válaszadásra biztosított 15 napos határidőt viszont az adatkezelő – aki az LMP szerint a miniszterelnök – nem tartotta be.
Schiffer András ezért még kedden beperli Orbán Viktort, mert ilyen esetekben a bíróság dönthet a közérdekű adat kiadásáról. Hozzátette, a bírósági kereset benyújtása mellett – közérdekű adattal való visszaélés miatt - feljelentést is tesznek a kormányfő ellen. Az LMP feltételezi, hogy az IMF-kampányról van szó, de miután sem erre, sem a többi kérdésükre nem kaptak hivatalos választ, ezért ebben sem lehetnek biztosak – mondta a képviselő.