Újfent megvillant a Tiszás szeretetország: egy mesterlövész várhatná Putyint Ferihegyen, „eláshatnánk a Szabadság téren” (VIDEÓ)

Magyar Péter híveinek többsége nem szeretné, ha megvalósulna a budapesti békecsúcs.

Közösen emlékezik az Operaháznál az ’56-os forradalomra október 23-án a Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és az MSZP. Az esemény kormányellenes demonstráció lesz.
Kormányellenes demonstrációt október 23-án, az 1956-os szabadságharc emléknapján a Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és az MSZP az Operaháznál. Az eseményt a Szolidaritás hirdette meg: „a diktatórikus, országunk gazdaságát romba döntő, jó hírünket meggyalázó Orbán-kormánynak távoznia kell” – szólt a felhívás.
Szintén kormányellenes megmozdulást tervez az ünnepre az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért mozgalom a Szabad sajtó útján. A Milla felhívásában ez áll: „tudjuk, hogy a mai kormány útjában áll az új magyar köztársaság létrehozatalának. Ezért az Orbán-kormányt el kell távolítani a hatalomból”. Az MSZP részt vesz majd a Milla tüntetésén is. Török Zsol szóvivő a Magyar Nemzetnek azt mondta: minden állami és önkormányzati megemlékezésen leróják kegyeletüket, ugyanakkor valamennyi kormányellenes demonstráción is ott lesznek a szocialisták.