Bitófát állított a Jobbik a halálbüntetés visszaállításáért

2012. szeptember 21. 12:29

A halálbüntetés visszaállítását szorgalmazta a Jobbik pénteken Debrecenben, és ennek demonstrálására még egy bitófát is felállított a város főterén. A párt Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint a nemzetközi egyezmények ellenére kellő politikai akarattal visszaállítható lenne a halálbüntetés.

2012. szeptember 21. 12:29

Több méter magas bitófát állított a Jobbik pénteken Debrecen belvárosában, hogy a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza. Kulcsár Gergely, a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke az eseményen elmondta: az ígérettel ellentétben a kormány két év alatt sem volt képes megfékezni az országban tapasztalható „brutális erőszakot, amelynek a közelmúltban például egy hajdúszováti lakos esett áldozatául” (Az 58 éves férfit szeptember 9-én kora reggel találták holtan a község egyik utcájában, halálát súlyos bántalmazás okozta). 

Csak a halálbüntetés visszaállítása bírna elegendő elrettentő erővel a főként egy behatárolható szociokulturális körből érkező bűnelkövetőkkel szemben” – hangoztatta Kulcsár. A politikus szavai szerint a Jobbik már korábban benyújtotta ehhez a törvénymódosító javaslatait. A halálbüntetés visszaállítása egyébként  szerinte a lakosság körében is nagy támogatottságot élvez. A politikus az MTI felvetésére, miszerint a halálbüntetés eltörlését Magyarország nemzetközi egyezmények keretében vállalta, úgy reagált: a Benes-dekrétumok is nemzetközi, uniós jogokat sértenek mégis hatályosak több környező országban, így kellő politikai akarattal a halálbüntetés is visszaállítható lenne.

Rubi Gergely jobbikos országgyűlési képviselő térképekkel és statisztikai adatokkal mutatta be az elmúlt öt év brutális gyilkosságait. Az esetek kormányokon és a büntetési tételek változásain átívelve folyamatosak voltak vagy még romlottak is, tehát megfelelő elrettentő erővel a korábbi intézkedések nem bírtak – hangoztatta a politikus. A több mint kétméteres bitófát a Jobbikos politikusok a sajtótájékoztatójukat követően eltávolították Debrecen főteréről.

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jamo
2012. szeptember 23. 22:28
Igaz, hogy bizonyos esetekben a halálbűntetés a jogos, de azért ne tegyük már ezt is rasszista alapokra... "behatárolható szociokulturális körből érkező bűnelkövetők"... no comment
ál48mos
2012. szeptember 22. 10:51
A Jobbiknak egy célja van és az a cigányok legyilkolása. Ez a megmozdulásuk is azt tükrözi. Ez helytelen dolog. Másokat is meg kéne akkor büntetni és nem csak a romákat. Bizonyos esetekben tényleg alkalmazható lenne de nagyon körültekintően kéne eljárni. Pl. aki tömeggyilkosságot követ el azon esetleg. De ezeket nagyon meg kéne vizsgálni.
hümmögő
2012. szeptember 21. 20:50
A képen melyik a náci? A szemüveges? Mert ha igen, akkor az öültönyét örökölhette, vagy a kukából kaparta elő! Istenem! Ez nagyon igénytelen, ha vakaki így a fotósok elé áll! Hm!
kjkj945
2012. szeptember 21. 20:12
""BALLADA A PARLAMENTHEZ Most, hogy a bitó árnyékában állok, a parlament eszéhez apellálok. Mert jogában áll minden féregnek, dögnek védekezni, ha életére törnek, a kutya vonít, a kígyó sziszeg, a farkas üvölt, s ebben a hideg, tetves ketrecben, ahová bezártak: csak én, csak én fogjam be a pofámat? Persze: nem nékem állna a deres, ha úr lehetnék vagy gazdag nemes, de mivelhogy szegény bitang vagyok, a vallatásnál csak pofont kapok, s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek, ha hegyes szögekkel húsomba tépnek, ha olajba főznek, ha négyrétre vágnak: most is, most is fogjam be a pofámat? Nem - a fejemben még több szalma lenne, mint amennyi szalma nőtt már eddig benne, ha most a parlament elé nem állnék, a végső lehelletig nem protestálnék, hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak s a bitó alatt a martalócok várnak, míg a szuronyok merev négyszögben állnak, hát még akkor is fogjam be a pofámat? ""
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!