Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Rendőrségi feljelentést tett az őt megütő Derzsi János ellen az Újszínház főrendezője. Pozsgai Zsolt a Népszavának azt mondta, bármikor leülne a színésszel megbeszélni a történteket.
Nem haragszom Derzsi Jánosra, mert nem az ő ütése volt ez a pofon, hanem azoké, akik az Újszínház ellen dolgoznak már hosszú ideje – nyilatkozta a Népszavának a színház főrendezője, akit csütörtökön ütött meg a társulattól távozó színész. Pozsgai Zsolt a lapnak elmondta, írt egy sms-t Derzsinek, hogy bármikor leül vele megbeszélni a történteket. „Természetesen rendőrségi feljelentést tettem, hiszen nyolc napon túl gyógyuló sérülésről van szó” – közölte Pozsgai, aki határozottan kijelentette, érzéseitől függetlenek a jogi lépései.
A főrendező úgy véli, Derzsi János félreértette nyilatkozatát, miszerint köszönetet mondott volna azért, mert információkat szolgáltatott számukra a régi vezetésről. Pozsgai úgy véli, a színész mondatait úgy értelmezte, hogy spicliséggel vádolta meg, holott pusztán őszinte hálájának adott hangot, amiért a színész azon 2-3 művész közé tartozott, akik kezdettől fogva együttműködtek velük.
Derzsi János nem nyilatkozott a lapnak az ügyről.