Kiricsi Karola elmondta: az úgynevezett „Klub-szabály” alkalmazását idén egy bírósági ítélet vezette be, amely a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciapályázattal kapcsolatosan született. Az ítélet rögzítette, hogy a pályázatoknak mely alaki kritériumoknak kell kötelező érvénnyel megfelelniük; a bíróság a korábbi formai szabályokhoz képest szigorúbb alaki feltételeket szabott, amelyet a médiatanácsnak a pályázati eljárásokban alkalmazni kell.
Ezt a szabályt azóta 19 rádiós frekvencia pályázatainak elbírálása során kellett alkalmaznia a médiatanácsnak. A „Klub-szabály” szerinti médiatanácsi döntések kapcsán összesen 35 médiavállalkozásból mindössze öt rádiót működtető hat médiavállalkozás élt kifogással. A vállalkozások vitás ügyeiben eddig két alkalommal hozott ítéletet a bíróság, „A Fővárosi Ítélőtábla a két eddig elbírált esetben a médiatanácsnak adott igazat” – fogalmazott a szóvivő.