Már idén ötezer diákot érinthet az új szakiskolai képzés

2012. augusztus 27. 16:50

Idén legalább ötezer diákot érint az új, több gyakorlati órával induló szakiskolai képzés, amelynek bevezetése ugyanakkor csak 2013-tól lesz kötelező a szakiskolák és szakközépiskolák számára – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2012. augusztus 27. 16:50

Czomba kiemelte: az új szakképzési törvény szerint a három évfolyamos szakiskolai képzés egy évfolyamnyi közismereti óraszámot tartalmaz, párhuzamosan a két évfolyamnyi szakmai órával, és már az első szakiskolai évfolyamon beépítik az órák közé a szakmai gyakorlati órákat. További változás, hogy idén szeptembertől – bár szigorú feltételek mellett, de – már a kilencedik évfolyamon is köthető tanulószerződés, ez pedig arra ösztönzi a gyakorlati képzőket, és a tanulókat is, hogy az új képzési formát válasszák.

Az államtitkár elmondta: 2011-hez hasonlóan az iskolák az idén is választhatnak: vagy a régebbi, „a gazdaság igényeit kevésbé kiszolgáló” tartalmú szakmákat oktatnak, vagy – önkéntesen – bevezetik a kamara kidolgozásában született képzési programokat. A 2013 szeptemberétől induló tanévben ugyanakkor már kötelező lesz az új képzési forma indítása, miközben a régi típusú képzés – amelynek keretében két év alapvetően közismereti évfolyam után jött csak két év szakképzési évfolyam – kifutó jelleggel fokozatosan megszűnik.

Az új képzési rendszerben nagyságrendileg ugyanannyi szakmai gyakorlati óra lesz, de ezek már a kilencedik évfolyam kezdetétől kötelezően beépülnek a képzésekbe. Ezzel jelentősen csökkenni fog a tanulók lemorzsolódása is; eddig minden ötödik gyerek szakképesítés megszerzése nélkül hagyta el a szakiskolát – fűzte hozzá az államtitkár, hozzátéve: a változtatástól azt várják, hogy a szakiskolai képzés a rövidebb képzési idővel együtt hatékonyabbá válik, motiváltabb tanulókkal, kisebb lemorzsolódással. Czomba Sándor szerint a kisebb óraszám ellenére is az eddiginél megalapozottabb tudással szerzik meg a tanulók a szakmai bizonyítványukat; erre a gazdasági kamara által kidolgozott követelményrendszer bevezetése a garancia.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pic
2012. augusztus 28. 08:29
A fiam aki a kertészeti szakközépbe járt, 16 éves koráig kapát sem vehetett a kezébe,azaz addig nem volt gyakorlati képzés,"hála" a ballibsi oktatáspolitikának, mert nem lehetett dolgoztatni a 16 év alatti gyerekeket. Megáll az eszem.Elméletben kertészkedtek. Tényleg minden megérett arra, hogy elzavarjuk őket remélem örökre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!