Az oroszok állítják: tudják, hogy ki szervezte meg a Fico elleni merényletet
Eközben az egyik olasz lap azt írja, a szlovák kormányfő lelövése „isteni ajándék” Oroszországnak.
A szocialisták szerint az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő idén egyelőre mindössze 8 devizahiteles lakását vette meg, azt mutatja: „a kormánynak nyolc, mi lesz a jórészt miatta bajba került devizahiteles családok sorsa”.
Az MSZP szerint az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő idén egyelőre mindössze 8 devizahiteles lakását vette meg, azt mutatja: „a kormánynak nyolc, mi lesz a jórészt miatta bajba került devizahiteles családok sorsa”, Orbán Viktor és a Fidesz a devizahitel ügyében is „átverte az embereket”. Az ellenzéki párt két politikusa – Simon Gábor képviselő és Bangóné Borbély Ildikó elnökségi tag – erről csütörtökön juttatott el közleményt az MTI-hez, amelyben felidézték: két éve a miniszterelnök azt mondta, az eszközkezelő minden lakáshitelest megment; idén 8 ezer, jövőre 7 ezer, 2014-ben pedig már 10 ezer lakás megvásárlását ígérte.