„Egyikünk sem tudott felidézni olyan nemzetközi példát, amikor egy liberalizációs folyamat megindulása után (...) sikerült volna egy társadalomnak közös erővel visszafordítani” egy ilyen folyamatot az egészségügyben; Magyarországon ez azonban megtörtént, és a kabinet reményei szerint hamarosan sikeresen be is fejeződik – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy a patikaműködtetés alapvetően nem kereskedés, hanem hivatás. A kormánynak ezért fontos, hogy azoknak, akik ezt a hivatást gyakorolják, meglegyen az anyagi biztonságuk, a szakmájukat is egzisztenciális biztonságban tudhassák, a szolgáltatásuk pedig így garantáltan jó minőségű legyen – tette hozzá Orbán Viktor.
A kormány támogatja továbbá – folytatta Orbán –, hogy az árrések a gyógyszertáraknak kedvezően változzanak, biztonságba helyezve ezzel a kispatikákat. Megállapodtak abban is, hogy a 2013-as gyógyszerkassza ügyét folyamatosan újratárgyalják. Közös érdek ugyanis, hogy „a gyógyszerkasszát úgy ésszerűsítsük, a gyártók extraprofitját úgy szüntessük meg”, hogy közben nem hárulnak plusz terhek a betegekre – mondta Orbán Viktor.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével tartott szombati egyeztetés a miniszterelnök, Fidesz-elnök héten kezdődött, a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel zajló konzultációsorozatának folytatása volt.