A zsűri kilenc kategóriadíj mellett három különdíjat is kiosztott. Az arculat vagy saját promóció kategóriában – amelyben egy televíziós műsor teljes arculati bemutatásával lehetett nevezni – a Láthatatlan madárfotós című, a Spektrum Televízióban bemutatott alkotás nyerte el a zsűri elismerését. A filmet Schweigert András szerkesztette. A bulvár és reality műsorok versenyében, amelyben a szórakoztatás kapta a főszerepet, Kálmán Olga az ATV-n futó Egyenes beszéd című műsorának azon adásával vívta ki az elismerést, amelyben Mogács Dániellel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjével beszélgetett; a programot Rudas Gábor rendezte.
Vujity Tvrtkónak a TV2 Napló című műsorában bemutatott riportjai nyertek a dokumentum, tényfeltáró kategóriában, míg a hír-, hírháttérműsorok közül a zsűri Olajos Gergő riportját emelte ki, amely a Marian Cozma-ügyet mutatta be az m1 Híradójában. A környezettudatos és természettudományi műsorok kategóriájában is a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által gyártott és a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. által bemutatott program nyert: Sáfrány József Ősz, kikerics, Görgény című alkotása.
A kulturális műsorok közül is egy köztévében bemutatott programot emeltek ki az ítészek. A Szemtanúk – A magyar fotográfia Londonban című műsort Seres Tamás rendezte és Rieger Johanna szerkesztette. A Hír TV Stopper: Lebilincselő meccsek című műsora végzett az élen a sport kategóriában, ezt Barkóczy Péter rendezte és Jáky-Szabó Gergely szerkesztette. A szórakoztató, zenei műsorok között a hazai fejlesztésű programok közül a zsűri az RTL Klub Csillag születik című műsorának egyik casting epizódját emelte ki, amelyet Koós György rendezett, a külföldi licenc-műsorok között pedig az m1-en futó és a Hungister Zrt. által gyártott Magyarország, Szeretlek! nyert, Szabó Szilárd rendezésében. A zsűri különdíjjal jutalmazta a Fonyó Gergely által rendezett, és a Magyar Televízióban bemutatott Matula kalandpark című műsort, az RTL Klub XXI. Század című programját és az MTVA által a köztévének gyártott Becsengetünk és elfutunk című alkotást. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap és az NMHH is támogatta.