Eddig ment a mismásolás, hogy George Simiont nem úgy és nem annyira támogatta Orbán Viktor,

És még mi fér bele egy ilyen taktikai összedolgozásba?

Kiemelt felsőoktatási intézményeket, kutatóegyetemeket vagy karokat és alkalmazott kutatások főiskoláját különböztetne meg egy új kormányrendelet-tervezet, amelyet a kormány honlapján tettek közzé. A szabályozás legkorábban július 31-én léphet hatályba.
A tervezet szerint kiemelt felsőoktatási intézmény lehetne az, amelynek több tudományterületen olyan képzési és kutatási kapacitásai, valamint tudományos eredményei vannak, hogy ezekre alapozva az intézmény a nemzetstratégiai célok megvalósításában jelentős szerepet tölt be. A négy évre szóló minősítés alapja az intézmény négyéves fejlesztési terve, amelynek időarányos megvalósítását a miniszter évente felülvizsgálja.
Kutató minősítést az az egyetem kaphatna, amely jelentős hazai és nemzetközi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységet végez. Feltétel továbbá, hogy a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként lássa el, és mind a kutatásban, mind a képzésben széles körű nemzetközi együttműködést folytasson. A kutató minősítést önállóan egyetemi kar is megkaphatná. Alkalmazott kutatások főiskolája minősítést az a főiskola kaphat, amely az egyes képzési területen, alkalmazott kutatási területen nemzetközileg elismert tevékenységet folytat; jelentős vállalati, iparági kapcsolatai vannak.
Az indítvány kitér továbbá a tudományos diákköri kiválóság elismerésével, a köztársasági ösztöndíjjal és a szakkollégiumi tehetséggondozással kapcsolatos rendelkezésekre is.