Vörös csillagot viselt, előállították

2012. május 01. 13:08

Vörös csillag viselése miatt előállította a rendőrség Budapesten Nyári Zsoltot, a Zöld Baloldal szóvivőjét - tájékoztatta Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke és Trasciatti Attila, a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke kedden az MTI-t.

2012. május 01. 13:08
Közleményük szerint a rendőrség Gyorskocsi utcai épületénél tiltakozásul ülősztrájk kezdődik. Vajnai Attila az MTI-nek azt mondta: „a nemzetközi munkásmozgalom elleni diktatórikus fellépés” ellen tiltakoznak, és követelik az éppen kihallgatott Nyári Zsolt elengedését. A pártelnök közölte azt is, hogy a május elsejei programokon részt vesznek, és „minden helyszínen használják” a vörös csillagot. Az MTI megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást. 
 
Az ügy egyik előzménye, hogy Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnöke egy 2004. május elsejei pécsi szakszervezeti rendezvényen úgy vonult fel, hogy a zakója hajtókáján egy nagyjából két centiméter átmérőjű ötágú vörös csillagot viselt. A jelképet, mivel nyilatkozott a helyi televíziónak, sokan láthattak. Az emiatt ellene indított büntetőeljárás végén megrovásban részesítették Fratanolo Jánost, ő azonban a strasbourgi bírósághoz fordult, amely tavaly novemberben jogsértőnek minősítette az ítéletet. 
 
A kormány a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése ellenére kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett - derült ki abból a jelentésből és határozati javaslatból, amelyet április 20-án nyújtott be a parlamentnek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügy-miniszter. A kabinet ugyanis nem ért egyet a jogerős ítélettel, amely arra kötelezi a magyar államot, hogy június 8-áig fizessen kártérítést a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak. 
 
Az igazságügyi tárca szerint mivel a hatályos büntető törvénykönyvnek az Alkotmánybíróság által 2000-ben megerősített passzusával ellentétes a strasbourgi ítélet, a határozat végrehajtásával kapcsolatban az Országgyűlésnek kell döntést hoznia.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
slomovicz
2012. május 01. 16:34
Kedvenc Vörösfasisztáink! Ne tegyetek már úgy - mint akiket pont annyira üldöznek magyarországon és európában , mint a nácikat! Pedig Ti legalább száz millió ártatlan ember haláláért feleltek szerte a világban! Azonos módszerekkel kellene veletek bánni mint annak idején ti bántatok a politikai ellenfeleitekkel. Egy a lista. Rohadjon meg , minden kommunista!
durrbele
2012. május 01. 16:27
Talán nem a jelképektől kellene fosni.Felőlem aki akar viseljen vöröscsillagot,horogkeresztet/leírni még szabad?/keresztet,sárgacsillagot.Egy jól működő,erős demokráciában ezek viselése engedélyezett.Mi lesz hamár az összes jelkép elfogy?Lassan az uniós zászlóra is sor kerűl!
székely
2012. május 01. 16:11
Buták voltak az aktivisták. Emlékezzünk csak ! Horogkereszt elfordítva a rendőrség meg az ügyészség szerint geometriai ábra ( TV híradó pár éve mutatta egy ház falára festve ) A vörös csillag fejre állítva egy geometriai sík idom ezek szerint. Tehát viselhető.
slomovicz
2012. május 01. 14:53
A fene egye meg, hogy ilyenkor nem tud arra járni Brand Pitt- hogy jóminőségű zsebkésével, mint a " becstelen brigantikban" a vörösbarom homlokába vésse a vöröscsillagot.:-) Tény, hogy a teljesen jelentéktelen egyesülés- igy próbál egy kis médiamegjelenéshez jutni. Rakják be, gyors birósági tárgyalással hat hónapra a pacienst kancigányok közzé. Rögtön elmegy a kedve a balhézástól!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!