Nem zárná el a gyerekeket az ombudsman

2012. május 15. 12:55

Szabó Máté szerint nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása. Az ombudsman úgy véli, hogy a deviáns gyerekek problémáját nem elsősorban büntetőjogi szankciókkal, hanem a megelőzést és a gyermekek jogait kiemelve kell kezelni.

2012. május 15. 12:55

Az alapvető jogok biztosa szerint nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetében, amely szerint a gyermek bűnösségének megállapítása akár szabadságelvonással is járhat – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Szabó Máté szerint a deviáns gyerekek problémáját nem elsősorban büntetőjogi szankciókkal, hanem a gyermekekkel foglalkozó szakmákkal – mint például gyermekvédelem, oktatás és egészségügy – összefogva, a megelőzést és a gyermekek jogait kiemelve kell kezelni.

Az ombudsman hangsúlyozta: a büntethetőség alacsonyabb korhatárának megállapítása csak társadalmi vitát és komoly szakmai egyeztetést követően lehet indokolt, azonban a Btk. ezen rendelkezésének módosítását nem indokolja a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények száma, jellege, és az életellenes cselekmények statisztikai száma sem. A büntethetőség alsó korhatárának meghatározása kapcsán nem egységes az európai államok gyakorlata. Az ENSZ gyermekjogi egyezménye szerint a gyermekközpontú igazságszolgáltatás célja, a gyermek legfőbb érdekét szem előtt tartva, a nevelés, a segítés és a társadalmi visszailleszkedés; eszerint a szabadság elvonása csupán végső és rövid ideig tartó intézkedés lehet – írta a gyermekjogi szakombudsman feladatait is ellátó alapjogi biztos.

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemjoe
2012. május 15. 20:38
Mióta világ a világ a gyermekeknek az a "dolguk", hogy felkészüljenek az életre, hogy lehetőleg hasznos tagjai legyenek a közösségnek, melyben élnek. Ez alapvető az egyén és a közösség számára a túléléshez. Az emberi élet ezen a bolygón nemigen volt hasonló mértékben természettől elrugaszkodott, mint napjainkban és vélhetően ezt nem is lehet már sokáig így fenntartani. Egy gyermeket nem ütni-verni kell, nevelni kell az életre. Ha nem teszik, és a kötelességei elé helyezik a jogait, akkor a ma nagyon jól tapasztalható módon lehúzza a közösséget minden szinten, és veszélyezteti az egyéni és közösségi túlélés, fejlődés lehetőségét. Régen - és valójában ez ma sincs másképp - aki képtelen volt közösség tagjaként és érdekében működni, az ment remetének, vagy ganster-ként a levesbe. Eléggé destruktív az a "liberális" szemlélet amellyel ezt a témát ez a sok csodálatos "jogvédő" kezeli és kezelteti a közösségekkel.
abcd
2012. május 15. 17:36
Az ombucmanónak teljesen igaza van, ezeket a gyerekeket ha a szüleik nem tudják megnevelni, akkor a világon sehol nem, vagy igan alacsony hatásfokkal működó állami vagy állam által támogatott szervezeteknek kel megnevelni. De amíg hatékony szervezetek nincsenek a láthatáron, addig az adófizetés folyamatos biztosítása érdekében tessék őket becsukni. Érdekes, azt hittem már túlhaladtuk azt a nyakatekert gondolkodásmódot, aminek következtében az emberek fordítva ülnek a lóra.
Gombóc XVI. Artúr
2012. május 15. 15:36
Miután a 14 év alatti gyerek agyonveri a szomszéd nénit, hogy elvegye annak 500 forintját, elbeszélget egy gyerekpszichológussal és hazamegy. Tényleg ennyire egyszerű lenne a dolog?
Senior
2012. május 15. 15:05
Biztos Úr, biztos, hogy igaza van? Prevenció valóban legyen az elsődleges, de tessék bemenni tanítani, legalább is megpróbálni egy zűrösebb iskolában. Nem gyerekeket zárnának el, mert így, a 12-ik életév betöltésével büntetőjogilag a gyerekkor is véget érne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!