A korábbi közműsorszolgáltatóknak 2011. július 30-ig kellett kérniük az átminősítésüket. Ennek határideje tehát lezárult, az eljárások pedig rendben lezajlottak – hangsúlyozta Menczer Erzsébet –, hozzátéve: a fogalmak megtartása ezért már nem indokolt. Javaslata a közműsorszolgáltató kategóriát vezeti ki a törvényből. A közműsor-szolgáltató kategóriája tehát nem a Klubrádió elleni összeesküvés miatt tűnik el a törvényből, hanem egyszerűen azért, mert ilyen médiaszolgáltató már nem létezik.
A Klubrádió működését egyébként semmiben sem befolyásolja ez a rendelkezés, hiszen azóta kereskedelmi rádióként üzemel, amióta pályázat nélkül, vásárlás útján jutott mostani frekvenciájához, ahol jelenleg is hallgatható.
A Klubrádió vezérigazgatója szerint a héten a médiatörvényhez érkezett fideszes módosító javaslatok azokon a perbeli érveléseken alapulnak, amelyeket a rádiója a médiahatóság ellenében fogalmazott meg. A rádió vezetése szerint céljuk a csatorna ellehetetlenítése. Arató András csütörtökön, sajtótájékoztatón közölte: az Alkotmánybíróság decemberi döntése miatt változtatás előtt álló médiaszabályhoz érkezett fideszes módosító javaslatok a közeljövőben a Klubrádió perbeli érvelési lehetőségeit szűkítenék, a változások később azonban másokat is hátrányosan érinthetnek. Arató András szerint mindkét, már meghozott bírósági döntés azt bizonyítja, hogy a médiatanács törvénytelenül jár el.